Josh Barnett egy Fedor elleni bunyóért lobbizik
MMA

Josh Barnett egy Fedor elleni bunyóért lobbizik


Fedor Emelianenko (39-6-1) következő mérkőzése minden bizonnyal az utolsó lesz (bár nem vennénk rá mérget). Ezt tudja Josh Barnett (35-8) is, és nagyon szeretné, ha vele párosítanák össze.

2009-ben már az azóta megszűnt Affliction-ben megpróbálták összehozni őket, mivel akkoriban Fedor volt az elsőszámú nehézsúlyú fighter, Barnett pedig a második. Sajnos az álommeccs nem jöhetett létre, mert Josh elbukott egy cucctesztet, drostanolone-t (anabolikus szteroid) találtak a szervezetében.

Fura lenne, ha így 12 évvel később összejönne ez a mérkőzés, de minden esély megvan rá, ugyanis mindkét bunyós a Bellator igazolt versenyzője.

Az, hogy milyen fontos lenne megfelelő ellenfelet találni Fedornak az utolsó meccséhez, jól jelzi azt, hogy hosszú hetek óta tudjuk, hogy októberben lesz meccse Oroszországban, de még egyszer sem volt bejelentett vetélytársa, nagyon durva egyezkedések mehetnek a háttérben, szinte ide hallatszódik az agyak buzgón mozgó fogaskerekeinek hangja a Bellator főhadiszállásáról.

Josh-t ezer éve nem láttuk, 2016 óta nem bunyózott, azonban egy nagy nevet szubolt akkor, Andrei Arlovski-t még a UFC-ben. Manapság pankrátorként keresi a kenyerét és volt egy szereplése a KSW-ben, tavaly egy puszta kezes meccsen győzte le TKO-val Marcin Różalski-t.

Fedor is kihagyott két évet, ő 2019-ben tette tiszteletét a ketrecben, és ő is győzött, méghozzá Quinton Jackson felett, TKO-val. Korban nagyon egymáshoz illenek, Fedor 44, Barnett pedig egy évvel fiatalabb.

Adnád ezt a meccset?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá