Jose Aldo is superfightokról álmodozik, de útjában a pehelysúly új sztárja
Szerencsére most úgy néz ki, 180 fokos fordulatot vett a brazil hozzáállása, aki a Combate-nek adott egy elég bizalomgerjesztő interjút:
“Először is, vasárnap győznöm kell, tisztelnem kell az ellenfelemet. Amíg a UFC-ben vagyok, mindig a bajnoki öv nyomában leszek. Így volt ez a WEC-ben (egy korábbi promóció, ahol Jose bajnok volt – a szerk.) is. Vannak példaképeim, akiket követn szeretnék. Láttam, hogy Georges Saint-Pierre a fénykorában vonult vissza. Ez volt az én álmom is: hogy bajnok legyek, és bajnokként vonuljak vissza. Először a vasárnapra koncentrálok, aztán vagy a címért szeretnék menni, vagy egy superfightért." – mondta Aldo, bár azt azért hozzátette, hogy nem tervezi azt, hogy hosszú évekig bunyózzon még.
De legalább sokkal, de SOKKAL jobb ez a forgatókönyv, mint a sebhelyesarcú korábbi terve.
Aldo az interjúban azt is megígérte, hogy ebben a mostani 3 menetre tervezett bunyóban "sokkal gyorsabb és robbanékonyabb" lesz, mint az utóbbi pár meccsén.
Volkanovskira (19-1) rátérve: ő nagyon szeretne beleköpni Aldo levesébe.
Ő azt mondja, Aldo-nak nincs esélye címet szeretni Max Holloway ellen (ebben igazat is adok neki), hiszen kétszer nagyon brutálisan elbánt vele a hawaii születésű pehelysúlyú bajnok, saját magát viszont esélyesnek tartja a címszerzésre.
"Miután elvégeztem a munkám Aldo szülő hazájában, garantálom, hogy mindenki belátja majd, hogy én vagyok az, akire figyelni kell." – mondta az egykori félnehézsúlyú (!) rögbis a brazilról.
“A stílusok bunyókat teremtenek. Max szeret belemászni az emberek képébe, mert azt nem tudják kezelni, nem tudják hova tenni. Én viszont mindig is tudtam. Ez az én világom. Ráadásul ott van a birkózó hátterem is, amiért úgy gondolom, veszélyes vagyok Max-re nézve, mert én nem fogok lelassulni." – mondta a hawaii-ról.
Ja, és egy elég BADASS mondat is elhangzott az ausztráliaitól:
"Bárkit szét tudok törni."
Hát, engem sikeresen felhypeoltak a srácok a hétvégi meccsükre, alig várom már.
Ki fog nyerni?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá