Jose Aldo és Petr Yan küzdhet meg Cejudo megüresedett harmatsúlyú trónjáért
MMA

Jose Aldo és Petr Yan küzdhet meg Cejudo megüresedett harmatsúlyú trónjáért


Mivel Henry Cejudo 33 évesen, az abszolút csúcson úgy döntött, nem kíván soha többé bunyózni, megüresedett a harmatsúlyú és a légsúlyú bajnoki cím is a UFC-ben. A promóció már tudja, a nagyobb divízió övéért kik szállhatnak harcba.

Jose Aldo-nak még Cejudo ellen is be lett ígérve egy címmeccs, de a brazil a koronavírus miatt nem tudta elfogadni a kihívást. Petr Yan (14-1) is versenyben volt a címért, sőt! Mondhatni, hogy ő sokkal jobban megérdemelte volna, mint Aldo (28-6), aki legutóbbi két meccsét elveszítette, YAn viszont 9 meccses (!!) nyereségszériában van, arányait tekintve pedig jobb a mérlege is.

Egyetlen veresége van csupán, az is megosztott pontozással történt 2016-ban. Az orosz ráadásul legutóbb fergeteges bunyót hozott nekünk, Urijah Faber-t győzte le fejrúgásos kivégzéssel.

Ugyanakkor Aldo egy élő legenda, rengeteget letett az asztalra, Yan (még) nem az.

Időpontja még nincs az Aldo-Petr találkozónak.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá