Jose Aldo: Dana azt mondta, „nagyobb szeletet ad a tortából,” ha nem erőltetem a szakszervezetet
MMA

Jose Aldo: Dana azt mondta, „nagyobb szeletet ad a tortából,” ha nem erőltetem a szakszervezetet


A brazil klasszis azt állítja, a UFC elnöke megpróbálta meggyőzni, hogy a bunyósszakszervezet támogatása „nem lenne neki jó üzlet.”


Az ideiglenes pehelysúlyú bajnok - aki reméli, hogy a UFC felbontja szerződését, és elengedi - állítja, hogy White azt mondta neki, kevesebb pénzt kap majd, ha részt vesz egy bunyós-szakszervezet létrehozásában.
Nemcsak most, hogy közvetlenül érintett vagyok, hanem már korábban is propagáltam a brazil sportolók védelmét. Egy beszélgetés során Dana maga mondta nekem, hogy ne foglaljak állast ez ügyben, mert a tortát egyenlő szeletekre osztanák, de többet kapok, ha csendben maradok.

Aldo szerint a szakszervezet jogokat adhatna a bunyósoknak, de azok túl megosztottak, és a működéséhez „el kellene felejteniük a hiúságot.”
Már régóta léteznie kellene. Amikor lehetne, senki nem nyitja ki a száját, csak ha a saját bőrükön érzik. A bunyósok szervezetlenek, széthúznak. Ha egyirányba húznánk, sokkal jobb lenne a helyzet, nem tehetnének velünk azt, amit csak akarnak.

A mai napig két-, öt-, tízezer dollárt akarnak fizetni egy meccsért a UFC-ben. Más lenne a helyzet, ha mi, brazilok összeállnánk, és nemcsak az MMA-ban.

A UFC nem kommentálta Aldo szavait.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá