Sokáig úgy volt, hogy Gilbert Burns összecsap egymással, szóban már meg is egyeztek a Twitteren, és már a dátum is körvonalazódott (2023 január), de sajnos ma jött a hír, hogy ebből nem lesz semmi, Masvidal azonban lemondta a nemhivatalos találkozót.
Burns azt mondta a Submission Radio friss adásában, hogy bárkivel hajlandó meccselni, és kihívott egy csomó embert, hátha valaki a horgára akad:
“Azt mondtam a UFC-nek, hogy adjon oda nekem bárkit, nem érdekel, hogy ki az. Azt mondták, Brazíliában mérkőzhetek. Szerencsére sok választási lehetőségem van. Például Belal Muhammad. Ő érdekelne, bár nem tudom, bevállalja-e. Felőlem okés a meccs. Michael Chiesa, Sean Brady is jöhet. Neil Magny szintén. Kiállok bárkivel. Michel Peraira? Ő is jöhet egész nyugodtan. Daniel Rodriguez is.”
Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Addig is, áruld el nekünk: ki ellen látnád a legszívesebben Burns-t? Egy Chimaev elleni visszavágóval is ér válaszolni!
Lehetséges egyébként, hogy Masvidal visszakozásában az játszott szerepet, hogy még mindig lezáratlan a Convington ügye. Erre előreláthatólag december 5-én kerülhet végre pont.
Szólj hozzá