Jon Jones szerint túl sokat várnak tőle az emberek
MMA

Jon Jones szerint túl sokat várnak tőle az emberek


Az első Vitathatatlan c. filmben hangzott el egy olyasmi monológ, amely szerint "ha bajnok vagy, mindenki akar belőled egy darabot", mindenki téged akar megverni és nagy is rajtad a nyomás.

A hétvégi UFC 247-en is ezt érezte Jon Jones, akit sokan minden idők (egyik) legjobbjának tartanak, súlycsoporttól függetlenül. A mérkőzés után – amit egyhangú pontozással nyert meg, de valójában ennél sokkal szorosabb volt a küzdelem – "Bones" elmondta, mi vezethetett ahhoz, hogy majdnem kikapjon:

”Harminc meccs közül talán hárman voltak olyan jók ellenem, hogy versenyképes mérkőzés alakuljon ki. Ritkán látni engem monoklival, ritkán ütnek meg a meccseimen. Szóval amikor ez megtörténik, az emberek izgatottak lesznek, még akkor is, ha egy jab-et kapok be. A meccsen egy jab-től lementem a földre, de egyből felpattantam, és a rajongók imádták ezt! Szóval nehéz úgy bunyózni, hogy az emberek nagy dolgokat várnak el tőled közben.

Pedig én is csak egy ember vagyok, aki tud vérezni, akinek vannak gyengeségei. Most is vannak fájdalmaim. Nehéz úgy bunyózni, hogy ekkora nyomás van rajtad és nem csak a rekordok eléréséért, hanem az emberek tiszteletének elnyeréséért is küzdened kell egyszerre."



Ezzel a győzelemmel egyébként Jones lett a rekorder a legtöbbet nyert bajnoki meccs (14) tekintetében, övé a legtöbb címvédés félnehézsúlyban (ezzel most túlszárnyalta Georges St-Pierre-t), és gyakorlatilag 28-0 a mérlege, mint Khabib Nurmagomedov-nak. Azt rebesgetik, hogy pont ideje lenne annak, hogy kipróbálja magát nehézsúlyban.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá