Jon Jones: nem ütöttem meg a menyasszonyom, molesztáltak gyerekként
Nem volt ez több, mint egy szánalmas próbálkozás annak a bizonygatására, hogy minden rendben van. De ez még nem minden. Jones azzal jött elő egy azóta kitörölt posztban, hogy az élete nem mindig volt habostorta, például molesztálták gyerekként, elvesztett több családtagot is fiatalon, és a végén hozzátette, sok dologgal kell megbirkóznia. Azt is írta, hogy a lányai még csak nem is hallották, hogy veszekedés lenne, továbbá tagadja, hogy kezet emelt Moses-re, és tartja magát ígéretéhez, mely szerint abbahagyja a piálást.
Jon-t kitoltották az edzőterméből, a Jackson-Wink MMA gym-ből, nem mehet oda, amíg össze nem kapta magát végre. Sokak szerint ezt a lépést már rég meg kellett volna lépnie az edzőjének, Mike Winklejohn-nak, de a UFC fightere úgy érzi, hátba döfték, elárulták.
Azonban nem a Twitteren vagy az Instagramon kell igazásgot tenni, hanem a bíróságon. A tárgyalásra október 26-án kerül sor. Ha elítélik, az nem lesz jó Jones karrierjét tekintve, hiszen a UFC napokkal ezelőtt menesztette Luis Pena-t, amiért bizonyítottan elkövetett családon belüli fizikai erőszakot.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá