Jon Jones elárulta, kitől lenne esélye kikapni
MMA

Jon Jones elárulta, kitől lenne esélye kikapni


Jon Jones még soha nem kóstolta meg igazán a győzelem ízét. Ahogy mondani szoktam, őt csak Jon Jones, azaz saját maga tudja megverni – mind az Oktagonon kívüli életben, mind a ketrecen belül.

Összesen 28 küzdősport meccse van MMA-ban és grappling-ban, és egyetlen "veresége", az is csak papíron: Matt Hamill-t könyökölte meg illegálisan, amiért leléptették, de az is simán az ő meccse volt.

Évek óta megy a találgatás, ki verhetné meg őt, de mindeddig senkinem sem volt egy jó tippje sem.

Most maga "Bones" mondta el, szerinte kitől kapna ki:

“Realista vagyok. Tudom, hogy mindenki verhető. Szerintem olyan nehézsúlyútól lenne a legnagyobb esélyem kikapni, amilyen Daniel Cormier. DC egy rendkívüli sportoló. Jelenleg nagyon könnyen be tudok fogyasztani félnehézbe, az ez én súlycsoportom, nem érné meg kockáztatnom azzal, hogy felmegyek nehézsúlyba ellene.

Fogyasztás nélkül erősebb és nagyobb, mint én, megközelítőleg ugyanolyan technikai tudással. Ennek a bunyónak nehézsúlyban nem lenne értelme. Tudom, a rajongóim nem ezt szeretnék tőlem hallani, de most csak a realista beszél belőlem, illetve a tisztelet DC képességei iránt" – mondta Jones Dan Hardy podcastjában.

Vagyis három fontos dolog van, amit leszűrhetünk ebből:

1: Jones úgy gondolja, soha nem lesz JJ vs. DC III, mert DC nem fog befogyasztani, ő pedig nem hívja ki nehézsúlyban
2: Jones szerint technikai tudásban egy szinten vannak DC-vel

Ráadásul most mindketten el vannak foglalva: JJ (24-1) július 6-án védheti meg félnehézsúlyú címét Thiago Santos ellen a UFC 239-en, DC (22-1) pedig bő egy hónappal később, augusztus 17-én megy háborúba Stipe Miocic ellen.


Szólj hozzá