Jon Jones: a rajongók igényeitől függ, felmegyek-e nehézsúlyba
MMA

Jon Jones: a rajongók igényeitől függ, felmegyek-e nehézsúlyba


Az utóbbi időkben elég sokat fantáziálnak az MMA-rajongók azon, milyen lenne látni minden idők egyik legjobbját, Jon Jones-t a UFC nehézsúlyában. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott most Bones.

"Én annak a híve vagyok, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Annyi minden zajlik most félnehézsúlyban. Úgy érzem, mindig lesz valaki, aki kihívást jelent számomra itt, amíg mások is álmodoznak nagy dolgokról és a versenyzők motiválják egymást nagy dolgok elérésével. Az én feladatom lesz, hogy úgymond betöltsem az álomgyilkos szerepét, és hogy ott maradjak, ahol a helyem van. Oly sok évem van még félnehézsúlyban, ugyanakkor szeretem a kihívásokat."

A nehézsúly tényleg elég nagy kihívás lenne Jones-nak, hiszen világ életében félnehézsúlyú volt, és nem biztos, hogy jó ötlet változtatni az eddig kitűnően bevált, csillagos ötös recepten. Ám az ember egy idő után ráun arra, hogy állandóan csak nyer.

“Tudom, hogy ez a sport a bunyókon kívül a rajongók szórakoztatásáról szól" – folytatta Jones. "Meg kell adni nekik, amit akarnak. A sportban például ez nem mindig történt meg, Pacquiao és Mayweather meccsére például túl sokat kellett várni. Én nem szeretnék olyan lenni, aki nem adja meg a rajongóknak azt, amit szeretnének, és amikor szeretnék. Ha azt szeretnék, hogy felmenjek nehézsúlyba, akkor a UFC is ezt akarja majd, és akkor megvalósítjuk."

Arra vonatkozóan, valóban ő-e a GOAT, egy rettentő szimpatikus és igaz választ adott:

“Ez véleményfüggő. Az, hogy ki a legjobb a világon, egy szubjektív dolog. Nekem csak arra kell törekedni, hogy a nevem felmerüljön a témában. Annyi mindentől lehet valaki a legjobb. Attól, milyen ügyes, attól, hogyan viselkedik, vagy akár attól, milyen jó üzletember valaki. Lehet ez például Conor McGregor, aki nagyon jó üzletember és jót tesz a sportnak. Annyi mindentől lehetsz GOAT. Amíg én is benne vagyok a kalapban, addig boldog leszek."

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá