Jön a Fury vs. Wilder 3!

Jön a Fury vs. Wilder 3!


Mindenki látta mindkét Tyson-Deontay meccset. Mindenki emlékszik, mekkora különbség volt a két bunyó között. Az általános tapasztalat az, hogy egy visszavágón inkább az szokott nyerni, aki először is nyert. Ugyan az első meccsen nem nyert senki, mégis drasztikusan megváltozott minden a visszavágón.

Fury szupercsillagharcos üzemmódban győzte le a zavarodottan és kifejezetten bénán küzdő és alig ellenálló Wilder-t, aki most közel sem került ahhoz, hogy leüsse Tyson-t úgy, mint az első meccsükön. Nemrég bejelentették, hogy jöhet a trilógia, azaz a harmadik bunyó kettejük között, méghozzá július 18-án, Las Vegas-ban.

Érzésem szerint ez lesz a mindent eldöntő, igazi csata, ahol mindkét bunyós a maximumot fogja nyújtani. És hogy miért kell ezt kihangsúlyozni? Azért, mert van egy konteónk, ami vagy igaz, vagy nem.

Mindenki tudja, hogy a harmadik bunyó szerződését már a 2. meccs lezajlása előtt aláírták. Vagyis tudták előre, hogy lesz egy harmadik fight. Ez pedig csak akkor lehetséges, amennyiben tudták azt is előre, hogy Wilder veszíteni fog.

Következő: fura volt, ahogy leállították a meccset. Nem várták meg, hogy Wilder kiterüljön a padlón, megóvták a sérüléstől, hogy a közelgő harmadik bunyóra ne agyonverve, egy esetleges agyrázkódással kelljen készülnie. Pont sikerült eltalálni az arany középutat: hihető volt a leállítás, gyanúsan jókor dobták be a törülközőt.

Mielőtt lehordanád a fejünket, hogy hogyan írhatunk le ekkora butaságot, arra gondolj, hogy az ökölvívás sajnos a lezsírozott mérkőzésekről, óriási bundákról szólt, szól, és fog szólni, számtalan példa igazolta ezt. Meg arra, hogy Wilder azt mondta, "a háború csak most kezdődött el". Na, vajon miért mondta ezt?

Hogy a konteó igaz-e vagy sem, azt sem mi, sem ti nem fogjátok tudni megmondani. 50% az esély rá. Csak Fury, Wilder, és a csapatuk tudhatják az igazságot. Én szeretném azt hinni, hogy igaz. Mert akkor felejthetetlen lesz ez a trilógia, és július 18-án hatalmas élményben lesz részünk.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá