Joe Rogan szerint soha nem szabadna felállítani fightereket a földről
MMA

Joe Rogan szerint soha nem szabadna felállítani fightereket a földről


Joe Rogan azt mondta podcastjának, a The Joe Rogan Experience-nek egyik friss részében, hogy ő személy szerint betiltaná azt, amikor a mérkőzésvezető felállítja a földről a fightereket azért, mert unalmassá vált a bunyó a nézők számára.

A téma elég megosztó, hiszen valljuk be, gyakran szoktunk örülni annak, amikor ez megtörténik, mert bár a földharc is tud rettentő izgalmas és technikás lenni, az állóharc azért sokkal látványosabb, főleg ugye a helyszínen lévő közönség számára.

Rogant ez nem hatja meg, úgy fogalmazott, hogy
„SOHA nem szabadna felállítani a bunyósokat, mert ha a földre kerültek, akkor a bunyónak ott kell folytatódnia. Ha pedig ezt a közönség unalmasnak találja, akkor így jártak."

Van abban is valami, amit Joe mond, hiszen néha nagyon nehéz levinni a másikat, ha pedig lent tudod tartani az ellenfeled a földön, domináns pozícióban tudod tartani, akkor az a te érdemed, te kapsz érte pirospontokat a bíróktól, és bár a UFC az izgalmas bunyókból él, azért ez mégiscsak harc.

Persze ez egy kétirányú utca, hiszen olyan is előfordul gyakran, hogy az alul lévő bunyós, aki nem elég ügyes ahhoz, hogy magától fel tudjon állni, vagy esetleg megfordítsa a pozíciót a földön, direkt inkatív, mert arra játszik, hogy majd a bíró felállítja őket.

Mit gondolsz, igaza van Rogannek, vagy szerinted is jó, ha egy dögunalmas földharcot a mérkőzésvezető megszüntet azzal, hogy felállítja a harcosokat?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá