Joe Rogan szerint Masvidal jobb, mint GSP, Chael Sonnen erre megkérdezte, mit szív
MMA

Joe Rogan szerint Masvidal jobb, mint GSP, Chael Sonnen erre megkérdezte, mit szív


Ebben a menetben Joe Rogan vs. Chael Sonnen: 8-10.

Georges St-Pierre ott van minden idők legjobbjai között. A váltósúlyú ex-bajnoknak nem volt gyenge pontja: kyokushin karatemester volt, de mégis a grapplingjéről volt a leghíresebb, atletikussága pedig párját ritkította  a három pedig egyenesen halálos kombináció.

Joe Rogan, aki több bunyóját is közvetítette már, a Joe Rogan Podcastban most mégis azt mondta, hogy Jorge Masvidal sokkal jobb, mint azok, akikkel GSP megküzdött, amivel gyakorlatilag azt akarja mondani, hogy "Gamebred" jobb, mint GSP.

Chael Sonnen sosem volt bajnok a UFC-nél, de elmondhatja magáról, hogy több MMA legendával harcolt, mint bárki más: Fedor Emelianenkóval, Jon Jonesszal és Anderson Silvával is kiállt korábban. Mint sokan mások, ő is kiakadt Rogan szavain, és a válaszvideójában azt kérdezte tőle, hogy vajon mit szív, amikor ilyeneket beszél.

Persze tudja ő is, hogy Joe marihuánát és DMT-t szív, de azt kifogásolta, hogy hogy lehet GSP-t az alapján megítélni, hogy kikkel bunyózott, hiszen ez egyértelműen rossz gondolatmenet. Hozzátette, hogy "tiszteli Rogan munkásságát, de aki ennyit beszél, annak nincs mindig igaza".

GSP váltósúlyban és középsúlyban is bajnok volt, és olyan neveket győzött le, mint BJ Penn, Matt Hughes, Nick Diaz (bár azt a meccset sokak szerint elvesztette), Michael Bisping (vele négyéves kihagyás után meccselt és szubolni tudta), Matt Serra, Sean Sherk és még sorolhatnánk.

Masvidal ezzel szemben sosem volt bajnok (még) a UFC-nél, és olyanoktól kapott ki, mint Al Iaquinta, Rustam Khabilov vagy Paul Daley, és ezt is sorolhatnánk még.
“ha valaki, akkor én tudom, ki minden idők legjobbja. Mindenkivel bunyóztam, vagy edzettem. És hát edzőtermi sztorikkal nem illik villogni, de ha téged vertek le, azt el lehet árulni. Georges a legjobb. Tessék, itt a válsz. Ő minden idők legjobbja."

– mondta Sonnen.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá