Adesanya mumusa kísértetisen hasonlóan győzte le a UFC bajnokát, mint anno kick-boxban: óriásit fordítva győzött.
Ez volt az első istenigazi veresége Izzynek MMAban, hiszen ez a saját súlycsoportjában történt, és nem holmi pontozással, hanem TKO-val, ráadásul úgy, hogy egy picit benne volt egy early stoppage is.
Israel azt nyilatkozta, érti, miért lett leállítva a bunyó és nincs is nagy gondja ezzel, de hozzátette, hogy még éber volt, nagyjából tudta, mi történik, és jobban preferálta volna, ha ténylegesen kiüti őt Pereira, ami szerinte nem történt volna meg, valahogy átvészelte volna a dolgot, és akkor ma már mindig ő lenne a bajnok.
Adesanya nem csinált nagy ügyet ebből sem, nem állt neki sírni, meg a ketrecben üvöltözni, hogy miért állították le a meccset. Tisztelettudóan négyszer meghajolt a közönségnek, majd kezet fogott Alexszel.
Igazi bajnokhoz méltóan viselkedett, és ezzel Joe Rogan is egyetért, az ő szavai következnek:
"Ember, ahogy viselkedett a meccs után, az példa értékű, senki nem csinálta ennél jobban" – mondta Joe a podcastjában. "A srác egy kibaszott szőrmebundában jelenik meg a post-fight konferencián, mint egy király, egy brutáljó karórával, és tök őszintén beismeri, hogy megverték. Aztán viccelődött azzal, hogy hozzuk vissza Steve Mazzagatit,aztán egy podcastban másnap szintén vidáman adott interjút. Nagyon, nagyon jól kezelte ezt az egészet.”
Izzy azt mondta, hogy szeretne visszavágni Pereirának, ha bajnok marad, ha nem, ami szintén elég badass, tekintve, hogy háromból háromszor kikapott tőle eddig.
Szólj hozzá