Joe Rogan és McGregor összefogott a Cowboy-t ócsárló ESPN kommentátor ellen
MMA

Joe Rogan és McGregor összefogott a Cowboy-t ócsárló ESPN kommentátor ellen


Az ESPN egyik kommentátora, Stephen A. Smith azt mondta, Cowboy egy "quitter" volt, azaz gyáván feladta a meccset Conor McGregor ellen a UFC 246-on. Azt mondta, undorító volt, ahogy viselkedett Cowboy, és hogy már az első 15 másodperc után nem akart ott lenni a ketrecben.

Ezt persze egy olyan embr mondja, akinek soha senki sem törte be az orrát, és nem ismeri azt az érzést sem, milyen az, amikor fejbe rúgják az embert, és még sorolhatnám napesetig. Na de nem lövöm le teljesen a magas labdát, megtette ezt helyettem Joe Rogan, majd később Conor McGregor is.

“Ennek a fickónak nem szabadna bunyóról beszélnie. Azt mondtad, feladta egy fighter. Hol is kezdjem: először is, Cowboy-nak eltört az arccsontja. Azt mondod rá, hogy gyáva?! Be lett törve az arca. A sport egyik legnagyobb ütőerejű versenyzője ütlegelte. Ő nyerte a legtöbb meccset a UFC-ben, övé a legtöbb finis. Ne már! Be lett törve az arca, ennyi történt" – mondta Rogan a podcastjában.

Ezt hallva Smith a Twitter-re vette az irányt, és mint a mi Norbink, ő is kiállt a korábbi állításai, véleménye mellett. Azt mondta, Cowboy miatt nem mutathatta be az ír igazán, milyen jó formában, és így a Nurmagomedov elleni visszavágónak sem biztos, hogy eljött az ideje.


Stephen A. Smith


Erre a "The Notorious" így válaszolt:

"Tényleg nem mutattam eleget. Bár nem óradíjban mérik a fizetésemet. Joe viszont nem erre reagált, hanem arra, hogy gyávának nevezted a másik bunyóst. A törött orr/arccsont mást mutat. A bunyó kegyetlen kemény. Akik bunyóznak, maximális tiszteletet érdemelnek. Kérj bocsánatot."

Lehet találgatni, bocsánatot kért-e ezek után Smith.

Lejárt az idő a gondolkodásra.

Itt a válasz:

"Uram, tisztelet önnek és Cowboy-nak. De nem hiszem, hogy unfair lenne azt mondani, hogy 40 másodpercnél többet vártunk egy ilyen kemény fickótól a ketrecben. Azt sem hiszem, hogy a Masvidal vagy a Khabib elleni meccs 40 másodperc lenne megint.

Többet vártunk annál, mint amennyit kaptunk. Ez ÖNNEK köszönhető. Nem hiszem, hogy Rogan jogosan vonta kérdőre a szaktudásomat a bunyóról csak azért, mert nem voltam elégedett azzal, amit láttam. Mindkettejüket maximálisan tisztelem, önök nélkül nem lenne olyan jó a UFC, mint most. De nyilván nem értünk egyet Cowboy teljesítményével kapcsolatosan. Respekt."

 


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá