Jake Paul így reagált a vádra, mely szerint bunda volt a meccse: 'elvesztettem a hitem a generációmban'

Jake Paul így reagált a vádra, mely szerint bunda volt a meccse: 'elvesztettem a hitem a generációmban'


A múlt hétvégi Jake Paul vs. Anderson Silva bunyóról még mindig beszélnek az emberek.

A YouTuber egyhangú pontozással legyőzte "A Pók"-ot, úgy, hogy a végső menetben padlóztatta is egy ütésváltásnál.

Sokaknak gyanús volt, hogy a UFC egykori középsúlyú bajnoka pont ebben az utolsó menetben csücsült le, Jake pedig nem örül annak, hogy "el akarják venni tőle azt a dicsőséget, hogy leverte minden idők egyik legjobb MMA bunyósát" (nem a mi szavaink, idéztünk!):
“Elvesztem a hitem a generációmban, a társaimban és az egész társadalomban, amikor ilyen szintű baromságokat hallok." – magyarázta Jake a The MMA Hour-ban. "Rossz ezt látni, mert nagyon keményen dolgoztam ezért a győzelemért. Mindent a boksznak szenteltem, mindent ezért áldoztam fel, minden nap kidolgoztam a belem, 15 ember dolgozott nekem folyamatosan éjjel-nappal, hogy a legjobbat hozhassam ki magamból a ringben, erre ezt kapom: megverem Silvát, és megpróbálják ezt elvenni tőlem."

Jake-nek ideje lenne egy saját korabelivel bunyóznia, de a meccs után Nate Diaz-t hívta ki. Azt mondta, ő gyalog galopp lesz Silvához képest. Nate nem reagált a kihívásra.

A Paul-Silva gálán bokszolt viszont Uriah Hall is, aki legyőzte az NFL játékos Le'Veon Bell-t. Vannak, akik szerint neki kéne Jake-kel bokszolnia legközelebb, de Floyd Mayweather is szóba került. Őrült egy időket élünk, az biztos.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá