Itt és ekkor nézheted Borics Ádám mérlegelését

Itt és ekkor nézheted Borics Ádám mérlegelését


Remélhetőleg már mindenki tudja, hogy a hétvégén Borics Ádám élete legfontosabb és egyben legnagyobb mérkőzését vívja a Bellatorban, a világ második vezető MMA szervezeténél.

Mint mindig, a gálát egy nappal most is megelőzi a mérlegelés, ami egy fighternek sokszor sokkal nehezebb küldetés, mint a meccs megnyerése. Ezen a harcosok nagyon sok súlytól szabadulnak meg rövid idő alatt a fogyasztás során úgy, hogy megvonják maguktól a vizet, ilyenkor sokáig nem isznak semmit, és egy időben sokat vannak a szaunában, hogy kiizzadják magukból a vizet.

Ez az "aszaláson" talán pár nehézsúlyú harcost leszámítva mindenkinek át kell esnie. Ádámnak 8 kilótól kell megszabadulnia 2 nap alatt, tegnapi bejegyzése szerint már "csak" 4-4,5 kilót kell ledobnia magáról a mérlegelésig:


"Ma este indul a nagy fogyás, az biztos, hogy ez a legkeményebb fogyasztásom, két nap alatt 8 kg-tól fogok megszabadulni. Egyre több izom van rajtam, de meg fogom csinálni! Ma még egy 4-4,5öt dobok le, aztán visszatöltés, majd indulhat a szórakozás 🙂"

– írta a magyar atléta.

A mérlegelést, ami egy külön eseménynek/látványosságnak számít, a Bellator YouTube-csatornáján lehet végig követni, méghozzá 19 óra 55 perces kezdéssel. Érdemes nézni, hiszen van miért izgulni.

Ennyi súlytól nem egyszerű megszabadulni, gondoljunk csak arra, egy átlagember mennyit küzd pár kiló mínuszért.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá