Itt az Idris Elba: Fighter első részének előzetese!
Mindenki kedvenc Luther-je, Idris Elba tavaly októberben megnyerte élete első kickbox mérkőzését, méghozzá 44 évesen. Az eseményről a nézőként jelen levő Madonna osztott meg egy rövid videót instagrammon. Már akkor írtunk róla, hogy a meccs egy egyéves felkészülés csúcspontja és egyben befejezése volt.
Az angol sztár, - aki ezelőtt mindössze a húszas éveiben fitnesszként kickbokszolt egy kicsit - azért vágott bele ebbe a kőkemény kalandba, mert egész életében ki akarta próbálni, milyen profi bunyósnak lenni és "próbára akarta tenni magát, mint ember". Komolyan gondolta, mert egy egész évet erre áldozott életéből.
Erről az időszakról készült egy háromrészes dokumentumfilm, ami Elba útját mutatja be az első edzésektől egészen a konklúzióig, tehát a megnyert meccsig. A színész itt nem játszik, hanem őszintén mutatja meg, milyen nehézségekkel, kőkemény munkával és lemondással jár egy hivatásos kickboxer élete.
Felkészülését a legjobb edzők segítették a világ különböző pontjain. Olyan pillanatokba nyerünk betekintést, mint élete első sparringja - egy világbajnokkal -, fájdalomtűrő-edzések Japánban, vagy mikor megtudja, mi térdsérülésének valódi oka.
A sorozat nemcsak érdekes és szórakoztató, de remélhetőleg rádöbbenti majd a nézőket arra, hogy egy profi bunyós milyen áldozatokat hoz a siker érdekében és ezután más szemmel néznek majd ezekre a versenyzőkre.
Idris Elba élete legnehezebb kihívása elé állította magát és bebizonyította, hogy nem csak a vásznon faszagyerek. A videó alatti youtube kommentek szerint ráadásul sokaknak meghozta a kedvét a küzdősporthoz, így pláne jár neki a riszpekt.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá