"Borz" egy teljes évet hagyott ki, de nem önszántából – a kovid után ismét betegség miatt mondta le a júniusra betervezett találkozóját Robert Whittakerrel, most hétvégén ezt a mérkőzést kapjuk meg, amiből akár az év legjobb bunyója is lehet.
A két középsúlyú világverő kiválóság a UFC 308-on csap össze, melynek főmeccsét Max Holloway, a UFC BMF bajnoka vívja a pehelysúlyú bajokkal, Ilia Topuriával – tehát valaki kettejük közül duplázhat, két bajnoki címet vihet haza, bár ha a BMF meccs ha jól tudjuk, nem lesz gyakorlatilag a terítéken, csak ugye elméletileg.
A gálát Abu Dhabiban rendezik, ami azért jó hír, mert végre nem kell 24 óráznunk, azaz reggel felkelnünk, végignyomnunk a napot, majd ismét reggel 7-ig fent lennünk, hogy végig tudjuk nézni a gálát az elejétől a végéig.
A prelimek szombaton délután 4 órakor kezdődnek, a főkártyás meccsek pedig este 8 órakor, ez ennél nem is lehetne tökéletesebb. A meccseket a szokásos streameken, illetve a Sport TV-n lehet nézni. Összesen 13 mérkőzést vetítenek majd, és nagy nevek szerepelnek nemcsak a főkártyán, de az ültetőkön is. Itt lesz például Rafael dos Anjos és Geoff Neal.
Chimaev azt nyilatkozta a gála előtt, hogy ha Kamaru Usman nem volt képes hatástalanítani a birkóját, akkor a "karatekölyök" sem lesz képes megállítani őt. Robert azt mondta, ő készen áll a háborúra és akár kész 25 percet is lenyomni a csecsennel.
stream 1
stream 2
stream 3
UFC 308 főkártya
Ilia Topuria (c) vs. Max Holloway [a]
Robert Whittaker vs. Khamzat Chimaev
Lerone Murphy vs. Dan Ige
Magomed Ankalaev vs. Aleksandar Rakić
Sharabutdin Magomedov vs. Armen Petrosyan
ESPN+ ültetők
Ibo Aslan vs. Raffael Cerqueira
Geoff Neal vs. Rafael dos Anjos
Mateusz Rębecki vs. Myktybek Orolbai
Abusupiyan Magomedov vs. Brunno Ferreira
Kennedy Nzechukwu vs. Chris Barnett
Farid Basharat vs. Victor Hugo
Ismail Naurdiev vs. Bruno Silva
Rinat Fakhretdinov vs. Carlos Leal
Szólj hozzá