Israel Adesanya szóba hozta a visszavonulását
MMA

Israel Adesanya szóba hozta a visszavonulását


Tetszik vagy sem, az idő nagyon gyorsan múlik. A most aktív harcosok és bajnokok is öregszenek, ráadásul vannak, akik idő előtt vonulnak vissza, lásd: Khabib Nurmagomedov. Ezért nagyon fontos, hogy addig értékeljük őket, amíg még élőben tudna szórakoztatni minket.

A hamarosan Robert Whittaker ellen színre lépő Israel Adesanya is lehet, hogy csatlakozik Khabibhoz, és fiatalon vonul vissza: a 32 éves bajnok azt nyilatkozta, szeretne még egy UFC-gálát headline-olni Ausztráliában, mielőtt visszavonul.

Csakúgy, mint Khabibnak, neki sincs nagyon ellenfele középsúlyban. Whittaker-en kívül senki sem veszélyezteti igazán, és bár nem sikerült elérnie a dupla súlycsoportos bajnoki címet, bizonyítania senkinek sem kell, MMA mérlege 21-1, kick-boxban pedig 80 mérkőzésen van túl, tehát érthető, ha már kezd elege lenni a bunyóból.

De érzésünk szerint még legalább 2 évig még velünk lesz, a már említett ausztrál főmeccsen kívül még jó lenne, ha kapna egy visszavágót a UFC-hez nemrég csatlakozott Alex Pereira ellen, aki az egyedüli ember a világon, aki ki tudta ütni őt.

"Izzy" nem jelentette ki kerek perec, hogy visszavonul, még csak nagyjából se lőtte be, hogy meddig szeretne még harcolni a UFC-ben.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá