Israel Adesanya MMA rajongó is egyben, szokta nézni a UFC-t szabadidejében, és a UFC 300-at is nézni fogja – már csak azért is, mert élete riválisa, a UFC félnehézsúlyú bajnoka, Alex Pereira (9-2) vívja a főmeccset Jamahal Hillel (12–1 (1)).
Izzy az egyik jó haverjával, Dan Hookerrel ült le beszélgetni a jubileumi gáláról (amit ebben az időpontban tudsz nézni majd élőben), és természetesen megtippelte azt is, hogy ki nyeri a legrangosabb párosítást.
Mielőtt tovább mennénk, hozzá kell tennünk, hogy Izzy csak Pereirát ismeri, négyszer csaptak össze eddig a küzdősport karrierjük során, Jamahallal még sosem meccselt, persze ez nem zárja ki, hogy
Izzy szerint Hill ki fogja ütni Alexet
Bár egyértelműen Alexnek nagyobb az ütőereje, Adesanya mégis úgy látja, hogy a brazil fog kikapni, méghozzá KO-val.
“Nem hiszem, hogy Jamahal fél. Alexnek félelmetes ütőereje van, igen, de ő is kiüthető. A lábrúgásait kissé trükkös lesz kivédeni, de tudom, hogy Jamahal képes ezt megtenni. Lassan fognak kezdeni, Jamahal meg fogja próbálni az öklét keresztül juttatni Alex fején, valahogy úgy, ahogy azt Johnny Walkerrel is tette. Úgy gondolom, Jamahal nyer KO-val, még a harmadik menet előtt."
Pereira is hallott róla, hogy Hill Adesanya tanácsait kérte a meccshez (Hill azt mondta, hogy felbecsülhetetlen tanácsokat kapott), és odaszúrt egyet a kihívójának.
„Örülök, hogy Jamahal FaceTime-ozott Adesanyával, mert ha odament volna hozzá edzeni, akkor Israel szétrúgta volna a seggét."
Szólj hozzá