"The Last Stylebender" jól kezdte az első menetet, olyannyira, hogy meg is nyerte, amit nemcsak mi gondolunk így, hanem ez mutatják a hivatalos pontozólapok is:

A másodikban viszont volt egy érdekes jelenet. Imavov belenyúlt a szemébe, ő azonban ahelyett, hogy hagyta volna a mérkőzésvezetőt beavatkozni, Alex Pereirához hasonlóan a saját kezébe vette az irányítást és jelezte, hogy mehet a meccs tovább.
Itt az edzője szerint elkövetett egy amatőr hibát, alapállást váltott ütőtávon belül és ezt Imavov ki is használta. Izzy a YouTube-csatornáján egy friss videóban MVP-vel az oldalán visszanézte a mérkőzést és jól kielemezte. Azt mondta, valóban hibázott azzal, hogy nem kért időt a szembenyúlás után, és az is kiderült, hogy folytatni szeretné a karrierjét.
Marha jó voltam az első menetben. Jól éreztem magam. Az edzőtáboron semmit sem változtatnék meg. A következő mérkőzésem még jobb lesz. Ott volt minden: a rúgásaim, a jabjeim. Az első menet végén elkezdtem megérintgetni őt és láttam, hogy fárad. Tudtam, hogy a második-harmadik végén el fogom őt csípni. Időt kellett volna kérnem. Nem szokásom kifogásokat keresni, és nem szeretnék elvenni semmit a győzelméből. De azért kapott el, mert a szembenyúlás megzavarta a flow-omat, és rosszul helyezkedtem, nem léptem hátrébb tőle. 15-20 centi távolságba kellett volna kerülnöm tőle kb, de nem kerültem, ráadásul alapállást is változtattam. És ezt okosan kihasználta.
Imavov ekkor egy ütéssel megingatta Adesanyát, aki elárulta, hogy nem ez, hanem az utána következő bal horog volt igazán romboló erejű – ezt látta Marc Goddard is, és leállította a mérkőzést.
Szólj hozzá