Israel Adesanya lekerült a UFC hivatalos P4P listájáról
A UFC hivatalos ranglistáján (amit médiások szavazatai alapján állítanak össze) a középsúlyban második kiemelként szereplő egykori bajnok sokáig előkelő helyen állt a P4P, azaz a súlycsoportoktól független ranglistán.
The Last Stylebender állóharcban nyilvánvalóan fenomenális, kick-box mérlege 75-5, Alex Pereirát is TKO-zta (igen, igaz, négyből csak egyszer, de akkor is...), szubolni sem tudta eddig DDP-n kívül senki, mert bár ha sikerül is valahogy levinni őt a földre, akkor nagyon ügyesen tud felállnia szorított helyzetekből.
Adesanya számos rekordot tart a UFC-ben – Anderson Silvával együtt övé például a legtöbb leütés a középsúly történelmében –, bajnoki címét ötször védte meg, KO-zta Whittakert, Costát, és még sorolhatnánk az eredményeit elég sokáig.
Azonban miután két mérkőzéses vereségszériába került, levették a P4P listáról. A top 15-be sem fért be, olyan nevek előzik meg, mint Aljamain Sterling, Charles Oliveira, Alexandre Pantoja, vagy Sean Strickland.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá