Israel Adesanya legyőzné egykori idolját: Anderson Silvát!
MMA

Israel Adesanya legyőzné egykori idolját: Anderson Silvát!


A héten jó hírt kaptak a UFC-nél: A szervezet egyik legismertebb arca, Anderson Silva, mindössze egy éves eltiltást kapott, második doppingbotránya végén. Kétségtelen, hogy a 43 éves „Pók” már nem az, aki hajdanán volt, ám még mindig sokan szeretnének kiállni ellene, a dicsőség és nem utolsó sorban a pénz miatt.

November 10-én jár le a brazil legenda eltiltása, egy lehetséges ellenfél pedig máris van, ráadásul a keményebb fajtából: Israel Adesanya. A nigériai születésű harcos mind a 14 profi meccsét megnyerte, utolsó győzelmével – Brad Tavares ellen – pedig a középsúlyú ranglista kilencedik helyét is megszerezte.

Adesanya Instagramon hozta nyilvánosságra, hogy érdekelné egy Silva elleni összecsapás, a posztban Minden Idők Legjobbjának nevezte a brazilt. A tisztelet tehát megvan a fiatal titán részéről (15 évvel fiatalabb Anderson-nál), akit kinézete, valamint küzdőstílusa miatt is előszeretettel hasonlítanak Jon Jones-hoz, illetve Silva-hoz.

Minden adott tehát egy igazán jó küzdelemhez, két vérbeli striker között, akkor mi a baj? Nos, a következő: Anderson utoljára 2017 elején nyert meccset, Derek Brunson ellen, ám azt a mérkőzést totálisan elcsalták a brazil részére, ezt nem lehet vitatni. Ha azt a győzelmet nem számítjuk, akkor a „Pók” utoljára 2012-ben diadalmaskodott, Stephan Bonnar ellen, az azt követő öt meccsén 4 vereség és 1 no contest a mérlege…

A sportág igazi ikonjáról beszélünk, nem kellene már tovább rontania a mérlegét, és az egészsége sem utolsó szempont. Adesanya remek teljesítményt nyújtott Tavares ellen, Silva ellen pedig gyakorlatilag saját magát kellene legyőznie, egy lassabb és kevésbé motivált tükörképet. Én úgy vélem, hogy ebben a korban ő már túl sok lenne Andersonnak. Ha mindenáron brazil ellenfelet keres, harcoljon inkább Costa-val, az egy nagyon várós összecsapás lenne.

Szerintetek ki ellen térjen vissza Silva? Adesanya? GSP? Weidman?

Esetleg vonuljon vissza?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá