Miután Pereira egy elég "érdekes" – vagy inkább részrehajló, hiszen a Glory már tudott a tervéről – pontozással elveszítette a félnehézsúlyú bajnoki címét a Glory-ban, átigazolt a UFC-hez.
Ekkor még mindig ő volt a Glory középsúlyú bajnoka, csak a dupla súlycsoportos bajnoki címét veszítette el. A brazil különleges bánásmódban részesült, de ezt főként saját magának köszönheti, rögtön egy bődületes KO-val debütált, amit két újabb sima győzelem követett, legutóbb Sean Strickland is a horgára akadt (szó szerint).
Dana White-ék e három mérkőzés után bajnoki címmeccset adtak neki, teljesen megérdemelten.
Adesanya azt nyilatkozta, hogy ez a bunyó minden eddiginél fontosabb számára:
"Hallgattam Floyd Mayweather-t és Claressa Shields-t FaceTime-on, amikor Floyd a Pacquiao elleni meccsére készült. Mayweather úgy állt ehhez hozzá, hogy 'ha van bunyó, amit mindenképp meg kell nyernem, akkor az ez'. Na, ugyanígy vagyok most ezzel én is. Mindenképp nyernem kell."
Pereira kétszer is legyőzte Adesanya-t kick-boxban, így érthető, hogy vissza szeretne vágni neki MMA-ban. Most végre nem egy MMA-s megy át egy másik sportba, ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk (lásd: Anderson Silva, Ben Askren, Uriah Hall, stb) hanem egy másik sportból jön át valaki MMA-ba.
Meglátjuk, mi sül ki ebből. Már most izgulunk!
Bien sur l’UFC devait la faire la promo : "PEREIRA LE SEUL A AVOIR MIS KO ISRAEL ADESANYA DANS SA CARRIÈRE… ISRAEL PREND SA REVANCHE LE 12 NOVEMBRE" https://t.co/ENh6jfCCYV
— Merengue Overlord (@RMAOverlord) November 3, 2022
Szólj hozzá