Israel Adesanya: fosszátok meg Whittakert, mennék Gastelum ellen az igazi övért
MMA

Israel Adesanya: fosszátok meg Whittakert, mennék Gastelum ellen az igazi övért


Pár órával a címmeccse előtt kellett kivenni Robert Whittakert a UFC 234 főmeccséről sérv miatt, és sürgős műtétet kellett végrehajtani rajta. Nem tudni, pontosan meddig tart a felépülése, de a divízió annyira pörög jelenleg, hogy egy interim, vagyis a bajnok távolléte miatt ideiglenes bajnoki övet emlegetnek sokan.

Majdnem köztük van Israel Adesanya is, csak az a különbség, hogy ő az igazi övért szeretne bunyózni:
“Miért az ideiglenesért? Ez nem az első, hogy Robert megsérült. Nem tudom, hogy mi okozta a bajt nála, de érdekes, hogy én tudok vigyázni magamra, de nála már nem ez az első alkalom, hogy így lesérül. De emlékezzetek vissza, mi volt Dominick Cruzzal. Őt is megfosztották az övétől. Szerintem Robot is meg fogják.

Ha majd felépül, akkor lehet belőle bajnoki kihívó azonnal. Szóval én és Kelvin az igazi övért. Bassza meg az interim öv. Szóval fosszák meg Robot, hadd bunyózzunk az igaziért, és amikor már egészséges, eljöhet értem."

Igazat kell adnom Adesanyának. A bajnoki címek jönnek-mennek, és valljuk be, izgi, ha új bajnoka van egy divíziónak, és nagyon unalmas, ha folyton egy megszokott embernél van. Gondoljunk csak Michael Schumacherre: állandóan minden versenyt megnyert, több évig, marha unalmas volt.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy 8 hónapja bunyózott utoljára, ami nem olyan nagy idő, ha azt nézzük, mi volt a divat az elmúlt években. De az a kérdés, hogy jó ez így nekünk? Hogy hosszú hónapokat kell várni a címmeccsekre? Nem hiszem.

Én sokkal jobban lennék kíváncsi Adesanya forgatókönyvére. A rajongók biztosan jobban járnának vele, és értékes idő sem veszne kárba. Ugyanis nem élünk örökké.

Whittaker pedig visszaszerezhetné, ami az övé volt – Jon Jones is megtette, nem látom értelmét tehát annak, hogy ne fosszák meg.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá