Israel Adesanya állítólag nagy súlyhátránnyal megy csatába Jan Blachowicz ellen
MMA

Israel Adesanya állítólag nagy súlyhátránnyal megy csatába Jan Blachowicz ellen


A hétvégén az év egyik legfontosabb mérkőzését láthatjuk majd a UFC-ben. A veretlen középsúlyú bajnok, Israel Adesanya (20-0) csap össze a félnehézsúlyú bajnokkal, Jan Blachowicz-csal (27-8) a UFC 259-en.

Jan az utóbbi időben verhetetlennek tűnt, négy meccset nyert egyhuzamban a "legendás lengyel erejével", olyan embereket győzve le, mint Luke Rockhold, Dominick Reyes, Corey Anderson. Reyes ellen nyerte meg a Jon Jones által leadott félnehézsúlyú bajnoki övet, tehát nem lineáris bajnokként tekinthetünk rá, ettől függetlenül nagy kihívást jelent majd Israel-nek.

Az óriásit kockáztató nigériai versenyzőt sokan már a Paulo Costa elleni meccs előtt is temették, túl vékonynak és ezért alapból esélytelennek gondolva őt a csupaizom brazil ellen. Mint kiderült, a technika valóban legyőzi az izomerőt, Adesanya ugyanis simán TKO-zta Costát.

"The Last Stylebender" azt mondta, Blachowicz ellen is jelentős súlyhátránnyal megy, azt üzente mindenkinek, hogy ne csodálkozzanak, ha jóval a félnehézsúly felső határa (206 font) alatt mérlegel be pénteken, olyan 193 font körül. Israel többször is hangsúlyozta, hogy nem fog magára pakolni felesleges izomtömeget a súlycsoportváltás miatt, és ugyanezt javasolta Jon Jones-nak is, aki hamarosan nehézsúlyban harcol.



Adesanya elmondja a videóban, hogy fogyasztani fog ugyanúgy, ahogy eddig, vagyis nem szeretne változtatni a jól megszokott dolgain. Elmondása szerint akár még középsúlyba is simán be tudna mérni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá