Islam Makhachev nem tudta szétbirkózni Volkanovskit, de legyőzni igen
MMA

Islam Makhachev nem tudta szétbirkózni Volkanovskit, de legyőzni igen


A UFC 284-en mérkőzött a UFC súlycsoportoktól független legjobb harcosa a második legjobbal.

Alexander Volkanovski élvezte a hazai pálya előnyeit, mivel a mérkőzést Ausztráliában rendezték, és ez hallató is volt a közönség elképesztő hangján.

Első menet. Makhacheven látszott, hogy bízik az állóharcában, balossal Alexander azonban egy pillanatban elkapta, Islam hátra is hőkölt! Látszott, hogy az ausztrál egy pillanatra elgondolkodott egy földrevitelen, amit ha nem Islam áll előtte, akkor valószínűleg meg is tesz, de most nem.

Egy nagy adok-kapok alakult ki, mely során Islam üti le Volkanovskit! Az ausztrál azonnal felpattant és visszatámadt, azonban Makhachev a háta mögé került és elkezdett birkózni vele. 30 másodperccel a vége előtt Alexander szorult helyzetbe került, Makhachev hátulról fojtotta, azonban amikor Alexander tudta, hogy a gong mindjárt megmenti, mosolygott és intett a közönségnek, hogy minden oké.


Második menet


Ugyanolyan izgalmas állóharc, ami az elsőben is volt. Volkanovski a földre küldi Islamot, aki ismét a birkózásba menekült, meg is mentette a GnP-től. Volkanovski háta mögé került, aki azonban szinte csodával határos módon megfordította a pozíciót! És ezzel mindenki kapott egy emlékeztetőt arról, hogy miért ő a P4P király.

Makhachev megint elkapja a pehelysúlyú bajnokot, akinek ezúttal hátrálnia kell! Islam állóharcban próbálja finiselni, ő pedig azt bizonyítja ezzel, hogy nem csak a földön életveszélyes. A ketrec mellett dolgoznak, Volkanovski tolja a ketrecnek Makhachevet, ami szintén nem kis teljesítmény már önmagában is.

Eddig nagyon szoros az ütközet.

Harmadik menet


Jön egy statisztika, Makhachev talált többet összességében fejre és testre. Jön egy földreviteli kísérlet Islamtól, amit Volkanovski nagyon szépen kivéd, azonban Makhachev pozíciót vált, és ezzel már a földre viszi Alexandert. Aki fel tud állni és megint a ketrec falának tudja tolni Islamot, akit el is talál egy nagy jobbossal.

Volkanovski kis híján a földre birkózza Makhacevet! Végül persze nem jön össze, és a menet véget is ér.

Első bajnoki menet


Folytatódnak az elképesztő izgalmak. Makhacevet jabjei nagyon szépek és rendre betalálnak, Volkanovski bólogat is, hogy "ez szép volt". Islam valami elképesztő sebességgel megy a földre és leviszi Volkanovskit! Az ausztrál háta mögé kerül, és még hátra van a menet fele. Nem jó jel. Alexandert azonban még nem szubolta senki, és most is szépen védekezik.

Volkanovski odaszól Islamnak, hogy hagyják abba a fetrengést és inkább álljanak fel, de a könnyűsúlyú bajnok nem ért vele egyet. Volka folyamatosan beszél Islamhoz, aki nem tudja szorult helyzetbe hozni, sőt, ő kap be ütéseket. Elképesztő pillanatok!

A UFC kamerása elkapja a Volkanovskinak könnyes szemekkel, ugrálva szurkoló Israel Adesanyát a közönség soraiból, ami minket is még jobban feltüzel!


Második bajnoki menet


Sportszerűen összeölelkeznek. Egy balos betalál Makhachevtől, Volkanovski elismeri. Alexander kap egy térdest is Islamtól, de probléma nélkül benyeli. Egyre kevesebb esélye van nyerni Volkanovskinak. Ismét birkózásra kerül sor, és nagy meglepetésre Islamnak nincs erőfölénye.

Alexander bal szemöldöke komolyan elkezd vérezni az egyik térdestől. Elképesztő az ausztrál, Makhachev nem tud mit kezdeni vele a földön. Egy váratlan pillanatban Volkanovski leüti Islamot, egy perccel a menet vége előtt!



Szép GnP Volkanovskitól, vastaps jár neki! A mérkőzést az ausztrál zárja:



A mérkőzést Islam nyeri egyhangú pontozással. Volkanovski monster win streakje megszakadt tehát, és Makhachev lett a UFC új P4P királya. 

Mérkőzés utáni interjúk


A mérkőzés után Volka elmondta, vissza szeretne még folytatni könnyűsúlyban megint, azonban most vissza szeretne térni az eredeti súlycsoportjához. Yair Rodriguez lesz a következő ellenfele, aki ideiglenes bajnoki címet szerzett a gálán.

Islam azt mondta, meglepte őt Alexander keménysége, és pont ilyen kemény ellenfelekre van szüksége, mint ő, ahhoz, hogy fejlődni tudjon.

Mindkét fighter rendesen kitett magáért. Islam bebizonyította, hogy állóharcban is számolni kell vele és nem csak egy újabb dagesztáni birkózógép, Alexander pedig azt az üzenetet küldte a jövőbeli ellenfeleinek, hogy ne igazán akarjanak vele birkózni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá