Islam eltalálta Dustint egy kombóval rögtön a menet elején, majd levitte a földre, ami nagyon nem vetett jó fényt a Gyémántra.
Kis híján összejött Islamnak egy kimura, ezt Dustin végül kivédte, de ez belekerült abba, hogy fel kellett adnia a hátát a bajnoknak.
Ekkor láttuk, hogy Islam bal szeme megsérült, de domináns pozícióban tudott dolgozni. Nagyon lassan telt az idő, Dustin kitartott, megúszta a szubot. A lassításból kiderült, hogy Dustin egy ütéssel találta el Islamot, emiatt sérült meg a dagesztáni szemöldöke.
A második menetben is ügyesen mixelte az állóharcot a birkózással a bajnok, de ezúttal nem tudta levinni Dustint kétszer sem. Dustin egy harmadik földrevitelt előzött meg egy kombóval.
Islam a klincset erőltette, Poirier támadta, szépen menetelt előre, és többször is eltalálta Islamot – aki a végén csak összehozott egy földrevitelt.
A harmadikban Islam egy térdessel kínálta meg Dustint, majd megint az elején levitte a földre és a háta mögött tudta fenyegetni submissiönnel. Iszonyat, hogy mennyire effektív a dagesztáni birkó.
Dustin kiszabadult, és nagy lendülettel rátámadt Islamra, több sebből vérző arccal. Dustin jobb szeme nagyon csúnyán bedagadt, sokkal jobban, mint Islamé. Úgy láttuk, Islam belenyúlt Dustin bal szemébe, de az amerikai nem panaszkodott.
Azért az félelmetes, hogy állóharcban is felülmúlta őt Islam. A lassításból kiderült, hogy Dustin orra egy összefejelés miatt sérült meg.
Elérkeztünk a negyedik menethez. Itt most már Islam feje és erősen vérzik egy Dustin-féle könyököstől, óriási adok-kapok megy, eddig ez volt talán a legjobb menet.
Az utolsó menetben Poirier elemében volt, beszélt meccs közben a bajnokhoz, aki megint lebirkózta a földre. És finiselte egy D'arc fojtással. Islamot az egész dagesztáni csapat elárasztotta a győzelem láttán. Ez a jelenet olyan volt, mint egy tőr Dustin rajongóinak szívébe és jól mutatta, milyen veszélyes kihívó volt Dustin.
A meccs után Khabib odament Dustinnak gratulálni a lenyűgöző teljesítményhez.
A meccs utáni interjúkban Islam megköszönte a háborút Poiriernek, és méltatta a Gyémántot, legendának nevezve őt.
Szeretne egy második súlycsoportban, váltósúlyban is bajnok lenni.
A true legend 💎#UFC302 | @DustinPoirier pic.twitter.com/4eBwM2oNDp
— UFC (@ufc) June 2, 2024
Dustin elmondta, lehet, hogy ez volt az utolsó mérkőzése. Tudja ugyan, hogy még mindig képes felvenni a versenyt a legjobbakkal a könnyűsúlyban, de már ötvenszer bunyózott és megvan mindene.
Szólj hozzá