Ion Cutelaba csapata fellebbez az early stoppage után
Mielőtt azonban ezt a fellebbezést benyújthatnák, túl kell esni ennek a fellebbezésnek egy elsődleges felülvizsgálaton, mielőtt egyáltalán elismernék a fellebbezést az early stoppage miatt. Ha Cutelaba-ék nem értenek egyet a döntéssel, akkor az állami bírósághoz fordulhatnak, ám ennyi erőfeszítés már nem biztos, hogy megéri az árát.
Már csak azért sem, mert a virginia-i atlétekai bizottságnál 20 éve nem volt olyan, hogy egy mérkőzés eredményét megváltoztatták volna, így erre nagyjából nulla esély van. Van még egy nehezítés, azt hablatyolták, hogy a fellebbezés benyújtásához (!) Cutelaba menedzserének szerződést kell kötnie az atletikai bizottsággal, hogy az ő igazolt menedzserük is legyen.
Valóban ritkán látni olyat egy bunyós mérlegében, hogy "overturned" early stoppage miatt, de azért volt már több ilyen: például 2013-ban, Ricco Rodriguez és Denis Stojnić meccsén. Ezt a gyalázatot itt tudjátok visszanézni:
Cutelaba-éknak érdemesebb lenne tárgyalniuk a UFC-vel és elérni, hogy legyen egy visszavágó, ugyanúgy, mint a légsúlyú címmeccsen.
Ankalaev egyébként úgy gondolja, valóban kárt okozott Ion-ban azzal a fejrúgással, és hogy nem színlelés volt az.
Ugyanitt szeretném megragadni az alkalmaz, hogy leírhassam: okádni van kedvem ettől a bürokratikus rendszertől.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá