Interjú: Borics Ádám a The MMA Hour-ban!
Itt "A Kölyök" a meccsről beszélt, többek között arról is, hogy szerinte miben kell fejlődnie Aaron Pico-nak, akit szenzációs módon, a mérkőzést megfordítva KO-zott repülő térdessel, kiérdemelve a Flying Kid új becenevet.
Fordítom nektek az interjút.
“Tudtam, hogy Pico birkózni akar majd velem, mert ebben nagyon jó" – kezdte mesélni Ádám Luke Thomas-nak. "Világbajnok birkózó, elismert ökölvívó. Az ütőtávja rövidebb, mint az enyém, szóval talán jó volt a terve, de rólam senki sem tudta, hogy a földön is jó vagyok, nem csak állóharcban. Tudtam, hogy le akar majd vinni, készültem erre."
Bár Pico szanaszét lett hype-olva Amerikában, és Ádámot tartotta – még a veretlen 12-0-s mérlege ellenére is – esélytelennek, a magyar bunyós bízott magában:
“Lehet, hogy mindenki alulértékelt egy picit engem, és ez zavart is. Csak róla beszélt mindenki, és azt mondták, 'Hú, ez az Aaron gyerek gyorsan ki fogja végezni Ádámot', de nem baj. Mi tudtuk, hogy én fogom kivégezni őt.”
Az MMAFighting azt írja, "a kiütést követően Borics végre bekerült a megérdemelt reflektorfénybe", ezt NAGYON jó érzés volt olvasni.
Ádám iszonyat sportszerűen méltatta Pico-t, tiszteli, mint harcost.
A veretlen fighter most azért lobbizik, hogy bekerüljön a még idén induló Bellator Pehelysúlyú Grand Prix tornájába, és ezt hangsúlyozta az interjúban. Nagyon jól tette, mert erre a show-ra mindenki odafigyel, aki számít.
“Remélem, hogy én is ott lehetek a tornán, szerintem megérdemlem."
Scott Coker, a Bellator elnöke eredetileg Pico-t is nevezni akarta, de most már egyértelmű, hogy kit kell betenni a helyére.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá