A Hámori Lucát kiejtő Imane Khelif már ott van az olimpiai ökölvívás 66 kilogrammos döntőjében, miután thaiföldi ellenfelét, Janjaem Suwannaphenget is egyhangú pontozással győzte le tegnap.
Az nemi tesztet tavaly elbukó, és ezért sokak által férfinek kikiáltott algériai bokszoló ellenfele a kínai Liu Yang lesz. Akit nem szabad összekeverni azzal a tajvani Lin Yu‑tinggel, aki 57 kilogrammban vitézkedik, és aki szintén elbukta a nemi tesztet tavaly.
Az Eurosport szerint mérkőzést augusztus 9-én, pénteken, este 10 óra 51 perckor rendezik meg.
Khelifet az egész világ támadta – mi sem bántunk vele kesztyűs kézzel éppenséggel, bevalljuk "férfiasan" – a nemisége miatt, az édesapja viszont megvédte, állítva, hogy Imane kislánynak született.
Fura világot élünk, léteznek ugye hermafroditák is, és olyanok is, akikről nehéz megállapítani, hogy nők-e vagy férfiak. Szóval lehet, hogy nincs is igaza azoknak, akik támadták, és továbbra is támadják Khelifet – mi már inkább óvatosabban fogalmazunk, ha felmerül a neve.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá