Így reagált Stipe Miocic a vereségére
MMA

Így reagált Stipe Miocic a vereségére


Stipe Miocic a UFC 260-on kiütéses vereséget szenvedett Francis Ngannou-tól, és ezért elvesztette féltve őrzött nehézsúlyú bajnoki övét. A meccs után a kórházba vitték kivizsgálásra, így az egykori bajnok nem nyilatkozott azonnal a rajongóinak.

A közösségi médiában azonban igen:
“Először is, jól vagyok. Tudom, hogy az esésem nem volt túl elegáns, de megtörténik az ilyesmi, ha az ember nincs magánál. Rossz érzés veszíteni, de ez is része ennek a sportnak. A hibákból tanulni kell. Sajnos eltértem a tervtől a meccsen. Jól éreztem magam a második menet előtt, egy darabig minden a terv szerint ment. Nagyon kinyílt egy pillanatra, és pedig felelőtlenül és védtelenül ráugrottam a lehetőségre. Pont rossz testhelyzetben voltam, amikor az ütés betalált. Francis látta, hogy kinyíltam, és azt tette, amit minden jó bunyós tett volna a helyében. Hibáztam, beismerem, többé nem történik meg.

Ezek után Stipe ismét bebizonyította, mekkora sportember:
“Végezetül, szeretnék gratulálni Francis-nek és a csapatának a jól megérdemelt győzelemhez. Élvezzétek a diadalt, ez most a ti estétek volt.

Bár volt, aki szerint Stipe-nek meg kellene fontolnia a visszavonulást, az ex-bajnoknak ez a gondolat nem jutott eszébe, de most pihenni fog, és visszatér majd, miután megszületett a fia.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá