Idén még három gálát hoz Európába a UFC
MMA

Idén még három gálát hoz Európába a UFC


A helyszínek Skócia, Hollandia és Lengyelország lesznek.


Az oroszok a spájzban, TD Axl és TD Skovax pedig már Londonban vannak, ahol szombaton rendezik a UFC Fight Night 107 gálát, melynek főmeccse a Jimi Manuwa vs. Corey Anderson összecsapás lesz.

Ha erről lemaradtál, ne búsulj, a szervezet 2017-re még három európai eseményt bejelentett.

Július 16-ban Glasgowban, szeptember 2-án Rotterdamban, majd először a UFC történetében Gdansk-ban rendeznek gálát, október 21-én.

A 2015-ös glasgow-i bulin a jelenlegi középsúlyú bajnok, Michael Bisping győzte le pontozással Thales Leitest, tavaly májusban pedig az első rotterdami gála keretében győzte le Alistair Overeem TKO-val Andrei Arlovskit.

Lengyelországban is járt már a szervezet, akkor Mirko „Cro Cop” Filipovic állt bosszút Gabriel Gonzaga-n.

A szervezet nemzetközi ügyeiért felelős alelnöke, Joe Carr fontosnak tartja az európai terjeszkedést:
Európa továbbra is egy rendkívül fontos piac és az elmúlt pár évben kulcsszerepet játszott a szervezet nemzetközi növekedésében, így egyértelmű volt, hogy idén még három gálát szervezzünk ide.

Debütáló eseményeink Glasgowban és Rotterdamban nemcsak teltházasak, de a 2015-16-os évek legsikeresebbjei között is voltak. A lengyelországi visszatérés is egyértelmű volt az ottani rajongótábor és tehetséges versenyzők tekintetében.

Jelenleg négy európai bajnokunk van és ha ehhez még hozzávesszük az ottani piac exponenciális növekedését, az európai MMA jövője igazán izgalmasnak ígérkezik.

Repjegyre spórolni mostantól ér.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá