És lehetett látni, hogy megcsinálta a házi feladatát, mert egy technikás földrevitel volt ez, amit a kick-box mágus Rozenstruik ellen bizony erőltetni kell. Alistair könyökösökkel támadta felülről Jairzinho-t, aki valamiért nem akart lepacsizni vele a meccs elején.
Volt egy kis wardrobe malfunction is itt, azaz kicsit lecsúszott Rozenstruik nadrágja, és kilógott belőle a munkás dekoltázs. Overeem nem engedte felállni őt, és side mount-ba tudott kerülni, de egy könyökös fért már csak bele a menetbe.
Második menet unalmas clinch-el telt el, Dan Miragliotta két perc után szerencsére közbeavatkozott (csinálhatta volna előbb is), szétválasztotta a feleket. Jairzinho meglepően inaktív volt, alig indított támadást. A vége előtt 1 perccel Overeem betalált egy szép balossal, de az ütést meg sem érezte az ellenfele (nagy meglepetésünkre) és két jobbossal válaszolt, amit blokkolt a Reem. Alistair még egy testrúgást is rátolt Rozenstruik-ra, aki fapofával fogadta ezt is a menet végén.
Rozenstruik a negyedik menet első percében kezdte el azt csinálni, amit már a legelejétől kellett volna: rátolt egy legalább 8 támadásból álló kombinációt a begubózó Reem-re, pár be is talált. Itt érdemes megjegyezni, hogy a suriname-i még sosem bunyózott két menetnél többet MMA-ban, mindenkit TKO-zott addig. A vége felé jött megint egy hasonló kombó, nem engedte Overeem-et elfutni előle, és megint megsorozta őt, de megingatni, megfogni nem tudta. De azért ezt a menetet megnyerte.
Utolsó menet.
Most biztos azon filózol, vajon hogyan és mikor sérült meg Overeem szája, ahogy azt a képen már láthattad.
A vége előtt fülsüketítő módon morajlott fel a közönség, mert nem azt kapták, amit vártak.
Aztán 4 másodperccel a vége előtt megtörtént az, amire senki sem számított. Egy bal-jobb kombinációval Jairzinho kiütötte Overeem-et, akinek nagyobb vágás keletkezett a száján, mint anno Robbie Lawler-nek. Alistair felállt, volt még talán 1 másodperc hátra a meccsből, de Miragliotta megállította meg a meccset, miután látta Overeem száját.
OHHHH DAAAAMNNN!!! 😮😮😮 #UFCDC @ufc pic.twitter.com/NjZ7maK1ey
— Marion Reneau (@BelizeanBruiser) December 8, 2019
Szegény Overeem nem érdemelte meg ezt, az első 3 menetet simán megnyerte. De hát ilyen ez a nehézsúly, egy villanás is elég a meccs befejezéséhez.
Rozenstruik kihívta Francis Ngannou-t a győzelem után.
Nasty cut!! 😬😯 #UFC #MMA #Overeem #Rozenstruik #ufcfightnight pic.twitter.com/glpayWZdNm
— Matthew Mahatma (@ElFrescoUno) December 8, 2019
Atttyaúristen.
Overeem got his lip punched off... #overeem #UFConESPN #UFC #ESPN pic.twitter.com/gqEgOydnBr
— MisterJim (@earthconspires) December 8, 2019
You got knocked the FUCK out mannnnn ( @christuckerreal voice ) #UFCDC #Overeem pic.twitter.com/v2BkC2hcvd
— MaltLiquorPapi (@LowkeyBrilliant) December 8, 2019
Szólj hozzá