Ha A.J. McKee (18-1) meg tudta volna védeni az övét Patricio "Pitbull" Freire (33-5) ellen, most nem is lenne kérdés, hogy megkapja-e a lehetőséget, ami eddig egyetlen magyarnak sem sikerült.
Pitbull azonban óriási meglepetésre kipontozta a címvédő McKee-t, visszavágott neki a tőle korábban elszenvedett vereségért. Ez pedig megteremtette az esetleges trilógia lehetőségét, hiszen 1-1 az állás köztük. Alap esetben ennek örülnénk, de mégsem érzünk így, hiszen ha ez összejönne, Ádámnak nagyon sokat kellene várnia, ami nem tenne jót a lendületének, hisz 4 mérkőzéses nyerő szériában van.
Pitbull karateedzője ma azt nyilatkozta a Sherdog.com-nak, hogy lehet, hogy mégis Ádám lesz a következő bajnoki kihívó:
"Patricio kitisztogatta az egész divíziót. Az lenne a logikus lépés a Bellator részéről, ha Boricsnak adná a címmérkőzést. A.J. először azt mondta, nem kér a trilógiából, felmegy egy súlycsoportot, és mondta hogy money fightok kellenek neki. Amikor egy fighter ennyire nagyképű lesz, azt a promóció általában nem szereti, és a háttérbe helyezi."
Mano Santana hozzátette, szerinte Pitbullnak nagyon fekszik Ádám stílusa:
"Borics kick-box háttere nagyon jól illik Patricio-hoz, ő is sokat kick-boxolt, mielőtt elkezdett karatézni. Emmanuel Sanchez ellen azt mondta nekem, szeretne kick-boxolni, és karate stílusban kontrollálni a távolságot. Mivel Borics nem olyan robbanékony, ezt megint meg fogja tudni tenni.”
Azért ezzel az utóbbival azért erősen vitatkoznánk.
Szólj hozzá