Holloway szanaszéjjel verte Kattar-t, akit kalapáccsal sem lehetett volna leütni az év első UFC-gáláján
MMA

Holloway szanaszéjjel verte Kattar-t, akit kalapáccsal sem lehetett volna leütni az év első UFC-gáláján


A UFC Fight Island 7 keretében került sor a Max Holloway (21-6) vs. Calvin Kattar (22-5) pehelysúlyú mérkőzésre, mely az este main event-je volt. A meccs tétje nem volt kevesebb, mint a kihívói pozíció megszerzése, a győztes elméletileg következő mérkőzését már a bajnoki címért vívhatja.

A tétnek megfelelően élesnek is tűntek a felek, jó kis állóharc alakult ki, mely főleg ökölvívásban bontakozott ki, Kattar emellett front kick-ekkel próbálkozott, míg Max taposó combosokkal operált. Élesebbnek tűnik Max, több kombója ül testen, fejen egyaránt.

A második menet is állóharccal folytatódik, az ex bajnok egyre nagyobb dominanciára tesz szert. A menet végén már a levegőben lóg egy idő előtti finish lehetősége is, Max kegyetlen kombinációkat ereszt el, gyakorlatilag azt csinál az oktogonban, amit csak akar.

A mérkőzés képe szédületesen hasonlít Holloway Ortega elleni meccsére, ugyanakkora verésben részesíti Kattar-t is. A harmadik, negyedik menet is ebben a mederben csordogál, az az ember érzése, hogy Max, ha akarná, bármikor befejezhetné a meccset, Calvin gyakorlatilag próbálja túlélni a meneteket, csupán egy-két szórványosan eleresztett ellentámadásra futja neki, mely meg sem kottyan Max-nek.

Az utolsó menetben is folytatódik a tendencia, Holloway folyamatosan szórja a kombókat, a menet második második felében show elemekkel tűzdeli a harcot, egyértelmű célja, hogy erőt demonstráljon.


"ÉN VAGYOK A LEGJOBB BOKSZOLÓ A UFC-BEN!" – üvölti Max a meccs közepén, míg Kattar örül, hogy egy kis levegőhöz juthat.

Vége. Nem lehet kérdés, Max Holloway egyhangú pontozással (50-43, 50-43, 50-42) nyer, bebiztosítva ezzel magának egy címmérkőzést, így a március 27-i meccs eredményétől függően Alexander Volkanovski-val, vagy pedig Brian Ortega-val csap majd össze, remélhetőleg még ebben az esztendőben.

Egy gyönyörű mém is született az instant klasszikussá vált mérkőzésről:



Természetesen ez lett a Fight of the night is.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá