Hivatalos: jön a Douglas Lima vs. MVP visszavágó!
"MVP" szokás szerint elmarháskodta a meccset ellene, de ezúttal nem tudott elhajolni egy ütéstől, ami élete első (kiütéses) vereségét eredményezte 2019-ben.
A brazil azóta bajnok lett a promóciónál váltósúlyban (ehhez Rory MacDonaldot kellett legyőznie), aztán felment középsúlyba, hogy dupla súlycsoportos bajnokká váljon, azonban Gegard Mousasi útját állta ebben.
A váltósúlyba való visszatérés nem sikerült túl jól, Douglas elvesztette a bajnoki övét, Yaroslav Amosov pontozta ki, profi mérlege így 32-9-re módosult.
Ami pedig Page-t, az MMA történelmének egyik legkülönlegesebb bunyósát illeti, ő a veresége után ott folytatta, ahol abbahagyta. Gyengébb ellenfelekkel szemben, de 5 mérkőzést nyert meg.
Lima azt üzente neki, hogy ugyanaz lesz a végkimenetel, mint az első meccsen.
Page pedig értelemszerűen alig várja, hogy revansot vehessen, és ebben az is a segítségére lesz, hogy hazai pályán, Londonban bunyózhat majd az eddigi legkeményebb vetélytársával.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá