Hivatalos: a Koreai zombi mehet a címért Volkanovski ellen!
MMA

Hivatalos: a Koreai zombi mehet a címért Volkanovski ellen!


Egy-két nappal az után, hogy Max Holloway aláírta a pehelysúlyú címmérkőzésről szóló szerződését Alexander Volkanovski ellen, sajnálatos módon kiújult egy régi sérülése.

A mérkőzést nem akarták eltolni egy későbbi időpontra, hanem egyenesen elkaszálták, úgy döntöttek a UFC-nél, hogy nem várják meg, míg Max felgyógyul. Érdekes döntés, mindenesetre kár filózni rajta, mert már megtörtént.

Volkanovski mindenesetre biztosan örül, hiszen ő korábban többször is hangoztatta, hogy nem akar Holloway-el küzdeni már megint, hiszen kétszer is összecsaptak, és kétszer győzött, szóval ez már így nagyon uncsi.

Ma jelentették be, hogy a címért Koreai Zombi mehet, és szerintünk a világ egyik legnagyobb meglepetése lenne, ha Chan Sung Jung  le tudná győzni a 20 (!!!) mérkőzéses nyerő szériában lévő, 9 éve veretlen bajnokot.

Vokának elég nehéz rendes ellenfelet találni, hiszen a top 4-ből megverte Ortegát (2)., Yair Rodriguez-t (3.) és Calvin Kattar-t (5.) pedig Holloway (1.) verte meg. A Koreai Zombi jön a sorban, ő a negyedik kiemelt.

Lenne akkora meglepetés, mint Julianna Pena győzelme Amanda Nunes felett. A gálát április 9-én rendezik.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá