Hét másodperces kiütés is volt a UFC 263 ültetőjén!
MMA

Hét másodperces kiütés is volt a UFC 263 ültetőjén!


A UFC 263 nem igazán bővelkedett idő előtti befejezésekben, tizenegy mérkőzés is pontozással ért véget, ami rekordnak számít a szervezet történetében. A nettó bunyó idő is a leghosszabb volt valaha, három óra tizenkilenc perc és harminckét másodperccel.

Ennek ellenére volt egy nagyon rövid összecsapásunk is, Terrance McKinney ugyanis hét másodperc alatt elintézte Matt Frevolat és ezzel a leggyorsabb befejezést érte el a könnyűsúly történetében, illetve negyedik legrövidebb meccs volt, ha az összes súlycsoportot vizsgáljuk.

Terrance McKinney debütálása a UFC-ben tehát számára parádésan sikerült. 2019-ben ugyan szerepelt a Dana White Contender Series-ben de ott vereséget szenvedett Sean Woodson ellen és ez után másfelé vezetett az útja. A mostani mérkőzése előtt nyolc! nappal még bunyózott az LFA szervezet gáláján, ahol szintén győzött.

Na de térjünk vissza az említett Frevola elleni meccsére, ahol az első támadásával már földre is terítette az ellenfelét. Egy jobb egyenes után ballal keresztbe vert, mindkettő tisztán talált, a földön még jött egy két kalapácsütés, de ekkor már érkezett a bíró és véget vetett a küzdelemnek.

Erre Jorge Masvidal is reagált Twitteren egy „Ez közel volt!” kiírással. Utalva arra, hogy ő tartja a leggyorsabb kiütés rekordját a UFC-ben 5 másodperccel.

Örömében „T.Wrecks” felugrott a ketrec falára, de a leérkezés nem sikerült túl jól, a térde azonnal megfájdult és utána nem is nagyon tudott ráállni. Az ellenfele után saját magát is elintézte pár másodpercen belül (tiszta Johhny Walker effektus), de azóta szerencsére kiderült, hogy nem komoly a sérülése, azt mondta a meccs utáni interjúban, hogy rendben lesz a lába.

Mérlege ezzel a győzelemmel 11-3 lett és ebből 5 TKO és 6 Submission siker. Az esemény utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy bár birkózó alapokkal rendelkezik, egy vállsérülés miatt sokat dolgozott az állóbunyóján és a kezdeti feladásos sikerek után, mostanában ezért jönnek inkább a kiütések. Nagyon büszke a K.O erejére is, amit azzal indokolt, hogy nem sanyargatja magát, hogy beférjen kisebb súlycsoportba, hanem ereje teljében a saját divíziójában akar harcolni. Ez mindenképpen példamutató lehet minden harcos számára!

Azt is elmondta, hogy furcsa volt bekerülni ilyen hirtelen a UFC körforgásába és egész héten Israel Adesanyara vadászott, mert egy képet szeretett volna csinálni a középsúlyú bajnokkal. Szerencsére sikerült ez a terve is így teljesen sikeres hétvégét zárhatott, annak ellenére, hogy nem kapott 50 ezres bónuszt, amit szerintem megérdemelt volna.

Az biztos, hogy felhívta magára a figyelmet ezzel a győzelemmel, így érdemes lesz továbbra is figyelni Terrance McKinney-re!

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá