Henry Cejudo megerősítette, a mostani UFC 323-as meccse után visszavonul
MMA

Henry Cejudo megerősítette, a mostani UFC 323-as meccse után visszavonul


A korábbi dupla súlycsoportos UFC-bajnok Henry Cejudo megerősítette, hogy a vasárnapi UFC 323-as mérkőzése lesz az MMA-karrierje legutolsó meccse.

Cejudo (16–5) a T-Mobile Arenában csap össze Payton Talbottal (10–1).
„Ennyi volt, srácok” – mondta Cejudo az MMA Junkie-nak a UFC 323 szerdai médianapján. „Ez volt az utolsó, hacsak Dana (White) nem ad nekem egy nagy meccset valami másik mexikóival, akkor talán még folytatnám. Egyébként úgy érzem, mindent a legmagasabb szinten műveltem már 11 éves korom óta. Már akkor is fogyasztanom kellett, basszus. Most pedig elégedettséget érzek. Készen állok arra, hogy tovább lépjek. Na meg van pár gyerekem, akik 0–24 az apjukkal akarnak játszani.”

A 38 éves Cejudo már egyszer visszavonult, miután a UFC 249-en ő lett az első, aki idő előtt megállította Dominick Cruzt és ezzel a második súlycsoportban is bajnok lett a UFC-ben. „Triple C” három évvel később tért vissza, azonban a ringrozsda meglátszott rajta: az olimpiai aranyérmes birkózót lebirkózta Aljamain Sterling, aki megőrizte a bajnoki címét megosztott pontozással a UFC 288-on.

Cejudo azóta mindössze kétszer bunyózott, de egyik alkalommal sem tudott visszatérni a győztesek táborához: egyhangú pontozással kikapott az aktuális bajnok Merab Dvalishvilitől, majd Song Yadong ellen egy szembenyúlás miatt kapott ki.

Már a súlyos szemsérülése után is belengette a visszavonulást, de akkor még nem tűnt úgy, mint aki ténylegesen elszánta magát. Most viszont azt látni rajta, hogy komolyan gondolja.

Cejudo azt mondta, már csak az a lényeg, hogy a lehető legjobb formáját nyújtsa a UFC 323-on, és hogy most ne úgy "kapjon ki", ahogy legutóbb.
„Nem másról szól ez, mint hogy odaadják nekem azt, amit az előző meccsemen nem kaptam meg. Csak ennyi. Egy korrekt meccset szeretnék. Tudomásul véve, hogy bármi is lehet a végkimenetel. Payton jó. Alázatos srác. Eljött Arizonába, hogy pár napig velem legyen, hogy mentoráljam. Ez azért sokat elárul róla.”



Henry egyszer tehát már visszavonult, de az a három év, amit kihagyott, nagyon fájdalmas a rajongóinak. Ugyanis ebben a három évben még legalább háromszor tudott volna mérkőzni, és abszolút csúcsformában volt. Mondhatni a három utolsó legjobb évét „vesztegette" el. Henry még ma is remek harcos, Songot verte volna, ha nincs az a szembenyúlás.

Lélekben készüljünk fel, hogy most vasárnap fogjuk utoljára látni a ketrecben Henry Cejudót, azon kevesek egyikét, aki két súlycsoportban is bajnoki címet tudott szerezni a UFC-nél.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá