Határozatlan időre felfüggesztették Gilbert Burnst
A UFC 288: Sterling vs. Cejudo mérkőzés előmeccsén csapott össze Belal Muhhammad és az a Gilbert Burns, akinek ez volt a második bunyója egy hónap alatt.
A brazil óriásit harcolt Khamzat Chimaevvel és nagyon szépen küzdött Jorge Masvidal ellen is, azonban érzésünk szerint túlvállalta magát. A gála összes bunyósát megvizsgálták az orvosok, hogy ki milyen sérülést szenvedett, a jelentés pedig publikus lett.
Eszerint Burnsre határozatlan ideig tartó kényszerpihenő vár, de minimum 30 napot pihennie kell, és ha szeretne ez után visszatérni, be kell mutatnia egy szép röntgenfelvételt a bal válláról, mert ha nem gyógyult meg, akkor továbbra is a kispadon tartják.
Egyébként ez jót is fog tenni neki, hiszen három mérkőzése volt már úgy, hogy még az év közepét sem értük el.
A válla egyébként a Muhammad elleni mérkőzés első menetében sérült meg, ennek ellenére mind az öt menetet végigharcolta, amiért szintén emelnünk kell a kalapunkat előtte, bár lehet, hogy okosabban tette volna, ha nem folytatja a bunyót.
Remélhetőleg nem súlyos a sérülés, és egy nagyobb pihenő után erősebben térhet vissza, mint korábban.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá