Hatalmas pehelysúlyú bangert jelentettek be a UFC-nél
Júniusban két top pehelysúlyú versenyző csatazajaitól lesz hangos az Octagon: június 17-én összecsap a nemrég egy ideiglenes címmeccset Yair Rodriguez ellen elbukó Josh Emmett (18-3) és a veretlen feltörekvő reménység, Ilia Topuria (13-0).
Ők ketten headlineolják majd az aznapi UFC Fight Night kártyát, de a bejelentés még annyira friss, hogy a helyszín egyelőre még nem ismert.
Topuria hatalmasat menetel mostanában, legutóbb szubolni tudta a 15-0-ás mérleggel rendelkező Bryce Mitchellt is, előtte Pedig Jai Herbertet KO-zta könnyűsúlyban. Ő a Cage Warriorsból jött át a UFC-be 2020. októberében, azóta öt mérkőzést nyert meg, négyet idő előtti finissel. Top 5-ös ellenfelet kért legutóbb, és ezt most meg is kapta.
Persze Emmett nem az az ember, akit félteni kell. Yair megverte ugyan, de előtte öt meccses nyerő szériában volt, és olyan nagy neveket győzött le, mint Dan Ige, Shane Burgos vagy Calvin Kattar.
Feltesszük a klasszikus kérdést: ki szerinted nyer?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá