Lucának egy egész világ szurkolt, hogy verje le a nők között induló kromoszóma-botrányba kerülő bokszolót, de végül nem járt sikerrel, simán kipontozta őt Khelif. Luca a mérkőzés előtt azt mondta, hidegen hagyja őt a felhajtás és ugyanúgy áll neki Khelifnek, mint bárki másnak, azonban a mérkőzésen elhangzott tőle a mondat, hogy „nem bír vele, mert egy férfival áll szemben."
Luca nemrég vendégeskedett a KO vagy OK? című kerekasztal-beszélgetésen Csisztu Zsuzsával, Gál Andreával és az IBA-bíró Béki Piroskával, és elmondta, hogy elkeserítőnek tartja, hogy elsősorban nem úgy emlékeznek rá, hogy ő volt az első magyar női bokszoló az olimpián, hanem úgy, hogy ő volt Imane Khelif egyik ellenfele.
„Elkeserítő, hogy nem amiatt emlékeznek rám, hogy én voltam az első magyar női bokszoló, aki kint volt az olimpián, hanem az Imane Khelif elleni meccsem miatt” – mondta Hámori Luca a Testnevelési Egyetemen megrendezett Sport és Innováció Konferencián.
A HVG cikkeHVG cikke szerint az is szóba került, milyen módszerrel lenne érdemes szűrni, ki indulhat a nők között, és ki nem. Béki Piroska úgy gondolja, a tesztoszteronszint-mérés jó módszer lehet a szűrésre, de túl magasan vannak a határértékek, a kromoszóma vizsgálat pedig szintén befuccsolt.
Felvetődött annak a lehetősége is, hogy az atipikus versenyzőknek egy külön kategóriát kellene létrehozni. Khelif ügyével az ENSZ részletesen foglalkozik egy tanulmányában.
Szólj hozzá