Érdekes a váltósúly helyzete, tömve van a divízió. Olyannyira, hogy még nem tudni, ki ellen védhet címet a bajnok, Kamaru Usman. Ott van Masvidal, aki azt mondta, nem tudott megegyezni a UFC-vel a meccs tekintetében, ott van Leon Edwards, aki még mindig nem utazhat az USA-ba, de simán mehetne a címért.
Ott van Colby is, aki szoros meccset vívott Usmannal és simán megpróbálhatná a címszerzést megint. És új belépőként ott van Gilbert Burns is, aki nagyon simán megverte Woodley-t múlt hétvégén. Úgy néz ki, a UFC a brazilnak adja a lehetőséget, ezért történhetett meg, hogy Covington inkább Tyron-t hívta ki.
"T-Wood" elfogadta a kihívást:
“Colby egy színész. Tudom mit csinál és hogy miért csinálja, és elég szórakoztató, ezért nem szeretnék túl sokat dumálni róla. De 5 vagy 6 alkalommal lemondta már a meccset ellenem. De most, két egymás után elvesztett mérkőzés után, gondolom azt hiszi, már nem vagyok veszélyes és így már bunyózhatunk. Meccset ajánlottak és én igent mondtam."
A korábbi váltósúlyú bajnok hozzátett egy elég bátor és necces mondatot:
"Colbyval bunyózni most olyan, mint ez ellen a fajok közötti háború ellen harcolni. Brutális és nyugtalanító a helyzet a kultúránkban. Szóval így fogok hozzáállni a bunyóhoz."
"Chaos" még nem reagált ezekre a sorokra, de ahogy ismerjük, hamarosan mond valami megosztót.
Szólj hozzá