Gyűjtést szervez egykori ellenfelének Sam Stout

Gyűjtést szervez egykori ellenfelének Sam Stout


Sam Stout, a UFC egykori igazolt versenyzője háromszor bunyózott a karrierje során Spencer Fisher-rel (24-9, 2 vereség KO-val), és kétszer legyőzte.

Spencer-en sajnos kijöttek a CTE – krónikus traumatikus enkefalopátia), ami jellemzően a bunyósokat sújtja a fejüket érő ütések miatt – tünetei, mára sajnos rokkanttá nyilvánították, mert már dolgozni sem tud – derült ki az MMAFighting "A királyság ára" című fenomenális cikkéből.

A UFC 5000 dollárt fizetett Spencernek havonta egy melóért, de mióta a UFC 2016-ban elkelt 4 milliárd dollárért, a promóció megvonta a támogatást, a biztosítás pedig csak 550 dollárt fizet neki havonta, ami édeskevés a kinti élet költségeihez képest.

Stout a GoFundMe-n szervezett gyűjtést egykori ellenfelének 6 napja, ás már több, mint 7000 dollár összegyűlt. Sam tudja, ez maximum csak ideiglenes megoldás, de örül, ha pár dollárral már hozzá tud járulni ahhoz, hogy Fisher-nek javuljon az életminősége.

Hozzátette, hogy nagyon szomorú azt látni, mi történt Spencer-rel, hiszen ez sajnos bármelyik bunyóssal előfordulhatott volna, így éppenséggel vele is, 12 veresége van a 20 győzelme mellett. Bár MMA-ban sokkal kevesebb ütés éri a fejet, mint a bokszban, ez a sport is nagyon veszélyes, amint azt a mellékelt példa is mutatja. Sam felhívta a figyelmet arra is, hogy szerinte több figyelmet kellene fordítani a CTE-re az orvosoknak.

Annyi biztos, hogy Stout emberségből csillagos ötösre vizsgázott.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá