Gyanús fogadás miatt indult nyomozás az egyik hétvégi UFC bunyó miatt
Mint utólag kiderült, Darrick Minner és Shayilan Nuerdanbieke mérkőzése miatt nyomozás indult "gyanús fogadás" miatt - jelentette be az ESPN. A nyomozást egy amerikai tulajdonú korrupció ellenes cég indította, miután a sportfogadó irodák gyanús tevékenységeket jelentettek.
A jelentés szerint nagyon sokan fogadtak arra nagy összegekben, hogy a meccset az első menetben TKO finissel meg fogja nyerni Shayilan Nuerdanbieke, és ez végül így is lett.
A kínai kevesebb, mint másfél perc alatt behúzta a ground-and-pound-os TKO győzelmet. A jelenet előtt egy testrúgást követően úgy tűnt, Darrick Minner-nek megsérült a lába, jól láthatóan jelezte, hogy valami baj van. Aztán, mint aki meggondolta magát, ugyanolyan erőve, ugyanoda rúgott egyet ugyanazzal a testrésszel.
Aztán jött egy térdes, amitől a földre került Minner. A földön a legtöbb ütést védte, talán az utolsó talált be tisztán, a mérkőzésvezető ekkor állította le a bunyót.
A mérkőzést ezen a linken tudod visszanézni.
Azt még érdemes tudni, hogy Darrick Minner annak a James Krause-nak a tanítványa, aki sportfogadásokkal is foglalkozik, saját Discord csatornája van, ahol fogadási tippeket szokott adni másoknak. Az ESPN őt is meg akarta szólaltatni az ügyben, de nem reagált nekik.
A hír azért is érdekes, mert a UFC pont nemrég frissítette a szabályzatát, ami megtiltja, hogy a bunyósok és csapataik fogadáskat kössenek UFC bunyókra.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá