Mindez elsősorban a money fight-ok árnyékának köszönhető, mikor nincs tér és lehetőség emberi gesztusokra, azok beépítésére a kommunikációba.
Na szóval, a közel négy éves kihagyása után UFC-visszatérésére készülő Georges St-Pierre-t gyerekkorában többször megverték, erről sokszor mesélt már a korábbi váltósúlyú bajnok. Most egy érdekes történetet mesélt ezzel kapcsolatban, ami kicsit Hollywood-illatú, de mindenképpen üde és felemelő üzenetet hordoz magában:
Pár hónappal ezelőtt az utcán megpillantottam egy srácot, aki gyerekkoromban többször megvert. Mikor megláttam, kicsit meglepődtem, mert nyomban megismertem. Az iskolabuszon többször megvert engem. Sosem meséltem ezekről a verésekről otthon. Egyszer azonban monoklival mentem haza, apám pedig kérdőre vont. Elmondtam, hogy van a buszon egy kölyök, aki magasabb és erősebb mint én, mindig megverem, és hogy esélyem sincs ellene.
GSP apja erre beszélt a kötekedő srác édesapjával, de ez csak rontott a helyzeten.
Másnap a buszon mindenki előtt megszégyenített. Ezt mondta, hogy spicli vagyok, hogy haza futottam panaszkodni az apámnak. Úgy éreztem, hogy teljesen megaláznak, meg akartam őt ütni, de nem tudtam, ismét megvert. Borzasztó volt.
Szóval ezt a srácot láttam az utcán, kéregetett. Nem tudom, hogy hajléktalan volt-e, de pénzért könyörgött a járókelőknek. Mikor meglátott, ő is megismert engem, láttam rajta, tudom hogy látott már a TV-ben. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja ezt az utcán? Azt válaszolta, hogy nem megy jól a sora, de erre nyomban azt mondtam, hogy magas, egészséges és erős, jó megjelenésű fiatalember, mi a fenét csinált az utcán, szedje össze magát!
Adtam neki pár dollárt és lehordtam őt: szégyellnie kéne magát, hogy ilyen adottságokat nem használ ki az életben, mások ölni tudnának ezért. Sok potenciál van benne, arra kértem, hogy kezdjen valamit az életével.
Pár hónappal később kopogtattak GSP ajtaján, ő nem volt otthon, ez a gyerekkori bully állt a küszöbön.
GSP-vel találkoztam pár hete. Mondott nekem valamit, ami felrázott. Azt akartam csak mondani, hogy megváltoztatta az életem. Most már van állásom, jóra fordultak a dolgaim, köszönetet akarok csak mondani. Adjátok kérlek át neki.
Szólj hozzá