Greg Hardy vasárnap Vitor Belfortot helyettesítette egy bokszmérkőzésen. Vitornak Hasim Rahman fiával, Hasim Rahman Jr.-ral kellett volna mérkőznie, de a brazil lemondta a bunyót.
A UFC egykori bajnoka helyére a korábbi NFL játékos és UFC fighter Greg Hardy (7-5) ugrott be, és mint utólag kiderült, ez egy nagyon jó döntés volt, mert meg is nyerte a találkozót.
Hardy a négy menetesre kitűzött meccsen pontozással győzte le a kétszeres nehézsúlyú világbajnok bokszlegenda fiát, úgy, hogy a második menetben le is ütötte:
Ez volt Hardy második bokszmeccse, az elsőt októberben vívta, mely során kiütéssel győzte le ellenfelét a második menetben. Hasim sokkal tapasztaltabb volt nála – 12-1 volt a mérlege, ami most 12-2-re módosult –, de ezt nem tudta az előnyére fordítani.
Azt azért hozzá kell tennünk, hogy Hardy 42 kilóval volt nehezebb Rahmannál, ami más súlycsoportban elképzelhetetlen különbség lenne, de nehézsúlyban picit más a helyzet, itt ez nem lehet kifogás.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá