Greg Hardy érdekes esete az inhalátorral
MMA

Greg Hardy érdekes esete az inhalátorral


Szokatlan látvány tárult elénk a hétvégi UFC-gála egyik meccsén. A nehézsúlyú Greg Hardy egy szipókával boostolta meg tüdeje teljesítményét a harmadik menet előtt Ben Sosoli ellen. Mert azt mondták neki, megteheti. Állítólag.

Ez lett élete leghosszabb mérkőzése a korábbi NFL-játékosnak, és meg is nyerte volna most először pontozással, azonban győzelmét no contest-re változtatták a Ventolin albuterol szipóka használata miatt.

Hardy elmondta, hogy asztmája miatt használta az eszközt, de nagy tanakodás után a UFC-nél rájöttek, hogy ez illegális, hiszen vízen és üdítőitalon semmilyen tápkieget, CBD-t, egyéb szert nem lehet fogyasztani.

“Nem lélegzek tőle jobban, csak a normálisan, úgy, ahogy az egészséges emberek. Fair a játszma miatta." – mondta a nehézsúlyú, és hozzátette, hogy egy atlétikai bizottság engedélyezte neki korábban a szipókázást.

”Aggódom amiatt, hogy mit gondol a főnököm." – folytatta Hardy, akit korábban szintén diszkvalifikálni kellett egy illegális térdes miatt. "A legrosszabb az egészben, hogy az ilyenekkel csalódást keltek másokban."

Dana White szerint nem is igazából Hardy, hanem a menedzsmentje és az edzői hibáztak, hiszen a bunyós többször is rákérdezett, hogy okés-e, ha beleszív.

”Épp az életem leghosszabb mérkőzését vívtam meg, és most egy inhalátorról beszélünk, amit egész életem során használtam eddig is. Ez elég szar érzés."

Véleményem szerint is túl van reagálva a dolog, úgyhogy beszéljünk arról, ami szintén a meccsen történt: a közönség huhogásban és fújolásban kifejezett elégedetlenségéről. Ugyanis Greg-től mindenki azt várta, hogy idő előtti finissel örvendeztesse meg őket, és nem tetszett nekik, hogy nem így lett.

Nem megérdemelten fütyülték ki a két bunyóst – aki ezt a meccset nem tudta legalább egy kicsit is élvezni, az biztos nem látta még az Ngannou-Lewis összenemcsapást. Oké, nem volt egy Fight of the Night díjesélyes a mérkőzés, de folyamatos akció volt majdnem végig.

Itt tudjátok visszanézni mellesleg.

Fun fact: Hardy azt mondta, ezen a meccsen találták el eddig a legkeményebben.

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá