Ez egy villámposzt vagy ha úgy tetszik, egy hosszabb magánbeszélgetés kvintesszenciája kivonatolva, amit TDMG Norbert grapplingmeccseit nézve folytattunk négy fal között, idehaza.
A technikákról és egyebekről esett szó, amihez jómagam őszintén szólva csak nagyon alapszinten tudtam hozzászólni, mert számomra a földharc gyakorlása csak hobbi, a munkakövetelmények mellett, de annak meg nem sok köze van a sporthoz.
A magam részéről egy sportoló felkészítését illetően két dologban hiszek: a technikai felkészítésben és a GPP-ben. Erről már többször volt szó, egyszerűen szólva a fizikai alapozást jelenti adott sporthoz vagy szakághoz. Véleményem szerint a maximális erő fejlesztéséből minden sportoló csak profitálhat. Ez valamiért a magyar edzőtermekben nem a legnépszerűbb
elgondolás, sőt, ismerek személyesen olyan ökölvívó sportvezetőt, akinek fixa ideája az, hogy ha egy bunyós súlyzóhoz ér, az felér egy rituális öngyilkossággal, lemerevedik, lebénul és különben is, régen senki sem edzett súlyokkal, azokban a romantikusan gyönyörű komcsi időkben.Érdekes gondolat (bár egyértelműen hibás). Pedig logikus, hogy ha két hasonló képességű bunyós áll egymással szemben, akkor az erősebb jócskán előnyben van. Mondjuk a magyar birkózók és cselgáncsosok már az '50-es évek végén komoly szinten alapoztak súlyemelő alapgyakorlatokkal és a versenygyakorlatokra rávezető gyakorlatokkal, heti három alkalommal, de hát azok ugye nem bokszolók. Egyébként aki antikváriumokban belefut Dr. Galla Ferenc cselgáncs és a Dr. Papp László-Matura Mihály szerzőpáros birkózással kapcsolatos könyveibe, amik az '50-es,'60-as években íródtak, akkor maga is megláthatja, hogy már akkoriban is milyen komoly hangsúlyt fektettek az erőfejlesztésre. Ez a Papp László nem a bokszoló olimpikon Papp Laci, hanem egy szentesi származású birkózó versenyző és később edző volt, aki mellette 1932-ben mesteredzői képesítést szerzett súlyemelésből, és mellette ökölvívásban is jeleskedett. Láthatóan nem nyomorodott bele a nehéz vasak emelgetésébe, sőt.
És ez nem a '80-as évek volt, hanem a két világháború közti időszak. De a derék szovjetek sem vetették meg az ellenállásos edzést sem az öklözőiknél, sem a birkózóiknál. Íme egy mini doku a birkózóikról:
...és egy mini doku az öklözőikről:
Akkoriban még nem léteztek funkcionális edzések, de mindent láthatunk a két videóban, amire manapság a sok önjelölt fitnesszfasiszta önkielégíthetne virtuálisan: landmine press, Zercher guggolás, kettlebellek és medicinlabdák. Kár újra feltalálni a kereket, feltalálták azt már előttünk és azóta is gurul.
De ne kanyarodjunk el túlságosan az eredeti témánktól: az továbbra is a kiütés lenne grappling versenykörülmények között. Valami ilyesmire gondoltam:
Persze nem lesz mindenki pár hónap emelés után Quinton "Rampage" Jackson, ez nem is cél. Mindössze csak együttgondolkodásra szeretném késztetni pár olvasónkat.
Én laikus szemmel, bár elemzően nézem a grapplingversenyeket. És úgy látom, hogy teli van egyre inkább egydimenziós harcosokkal, főleg, hogy a nagyobb versenyeken mostanában úgy változtak a szabályok, hogy ezt lehetővé is tegyék - gondolok itt például arra, hogy a lábfeszítések tiltva vannak a legnagyobb rendezvényeken (ha tévedek, kommentben javítsatok ki nyugodtan).
Manapság mindenki a földre vetődik és erőlteti a pull guardot, aztán meg jól nem történik semmi.
Volt egy érdekes meccs, ami jól illusztrálja, hogy mire szeretnék kilyukadni. Nézzük is meg!
Nyilván a birkózó srác nem egy szintet képviselt az áldozatával, de egy-két dologra rávilágíthat a mérkőzés összképe. A stílusokat kár elemezni, lássuk a valódi tanulságokat. A BJJ-s srác azért kapott ki, mert sokkal gyengébb volt fizikailag, mint a birkózó srác. Ha ekkora erőszintkülönbség van közted és az ellenfeled között, és te vagy a gyengébb, akkor nincs jogod pull guardot erőltetni, mert így jársz. Amennyiben te vagy az erősebb, akkor meg nem kell tartanod a másik próbálkozásaitól, mert egyszerűen te irányítasz. Hiába lehetett a gyengébb srác elméletben és technikailag jobb a földön, MINDEN küzdelem két lábon állva kezdődik. Ahhoz, hogy lent szubkísérletekkel próbálkozhasson, előbb mindkettejüknek el kellett volna esnie.
Itt épp Frank "Dávid" Mir szubolta Brock "Góliát" Lesnart, viszont nem szabad elfelejteni, hogy Frank Mir is olyan erős, mint egy medve.
Mi a teendő, ha nincs eszközöd a levitelekhez?
Bizony erőt kell venned magadon és el kell menned birkózóedzésre. Miért? Mert a birkózósport egy levitelverseny, ezért ebben ők a legjobbak. A BJJ egy szubverseny, ebben ők a legjobbak. Az ökölvívás egy ütésverseny, ezért abban meg ők. Nincs ebben semmi misztikus, csak manapság mindent illik túlbonyolítani. Olyan ez, mint a Kamujitsu stílusok. Ha az a megközelítés működne, akkor a profitorientált sportvilág már régen felfedezte volna magának azokat a módszereket. Másképpen megközelítve a kérdést pedig, olyan, mintha a golfozók lennének a legjobb billiárdjátékosok is, azon a logikán haladva, hogy mindkét sportot lyukra játsszák. Pedig nem.
Szóval ne féljünk a keresztedzésektől.
Beszéljünk még pár szót a kiütés értékű dobásokról
Magától nem fogjuk megszerezni a hozzájuk szükséges erőt. A dobások erejének a titka a csípőben, a lábakban és a hátizmokban található. Természetesen egy egész testes mozdulatról van szó, de az előbb említett izmok, vagyis a hátsó hajtáslánc generálja a legtöbb erőt.
A fenti videó egy nagyon fontos tanulsággal szolgálhat edzés terén is. Ugye a küzdelem két lábon állva zajlik alapvetően, illetve, ha MMA szabályrendszerben küzdünk, akkor igyekszünk elkerülni, hogy a földre kerüljünk egy levitel által. Tehát alapvető, hogy minden erőedzésünkön helyezzünk több hangsúlyt az állva végzett gyakorlatokra.
Ez olyan, mint az élet, úgy nagy általánosságban. Az emberi test arra lett kitalálva, hogy két lábon álljon, járjon és fusson. Ezért is okoz rengeteg embernek mozgásszervi problémákat már fiatalon az ülő életmód. Az állva végzett gyakorlatok ezen is segíthetnek valamelyest.
Csináljunk guggolásokat rúddal. Háton vagy mellső változatban, mindegy. Guggolhatunk kettlebellel, kézisúlyzóval.Végezzünk felhúzásokat ugyanígy. Nyomhatunk állva rúddal, kézisúllyal és kettlebellel. Csinálhatunk súlyemelő rávezetőgyakorlatokat, mint a felrántás vagy a felvétel. Kipróbálhatjuk a farmerjárást vagy egyéb nehéz cipelő gyakorlatokat. A lényeg a relatíve nagy és progresszív terhelés.
Amit érdemes figyelembe venni, az az, hogy az edzés stressz, amit ki kell pihenni, hogy a testünk adaptálódhasson az igénybevételhez. Szóval, ha egy egyszerű, de jól felépített erőfejlesztő programba belekezdünk, akkor valamelyik másik szegmensnél csökkentenünk kell az edzésünket. Ha komolyan bunyózunk bármelyik stílusban - legyen az a grappling bármely szakága vagy valamelyik vegyes rendszer - akkor heti kettőnél többször nem érdemes súlyt emelnünk. Amit érdemes csökkenteni vagy esetleg teljesen elhagyni, azok a tök felesleges állóképességi edzések. A sportági állóképességet amúgy is a sportágunkból magából kell kihoznunk, nem a futásból vagy a kissúlyos köredzésekből. És akkor lesz erőnk emelni is és bunyózni is.
"Az erőre nem technika helyett, hanem mellett van szükséged - de szükséged van rá." - prof. Roy Harris, BJJ 5.dan.
És ugye nem lehet poszt Conor McGregor és Nate Diaz nélkül:
Emlékszünk Diaz erőltetett levitelkisérleteire? Ha csak egy kicsivel erősebb lett volna, akkor a második meccs egészen másképp alakul.
Szóval ne féljünk edzeni, a technika roppant fontos, de nem minden. Olyan ez, mint egy háromlábú szék. Ha kihúzzuk az egyik lábát, akkor felborul az egész mutatvány.
Ez volt a ma esti agymenés termése, remélem voltak benne használható gondolatok.
Bronson
Szólj hozzá